Tizedes

Korvin Máté, az igazságos

2011-12-07T17:33:00.007+01:00

Tudom, nem túl szép dolog kollégákat ekézni, mert tévedni emberi dolog stb., de azért vannak helyzetek, amikor az ember azt mondja: hát ezt azért már mégse!

A szlovák hírügynökségek ma egy érdekes közvélemény-kutatásról adtak ki híranyagokat. A V4-es országok lakóinak társadalmi emlékezetét kutatták, felmérve, mely történelmi személyiségeket tartanak a legpozitívabbnak, illetve legnegatívabbnak a magyarok, szlovákok, csehek, lengyelek. A felmérés eredményeiről pénteken vagy szombaton lehet bővebben olvasni az Új Szóban (aki az alap adatokra kíváncsi, klikkeljen ide).

Ami miatt ezt a rövid bejegyzést írom, az az, hogy a SITA-s és TASR-es kollégák Mátyás királyt – aki harmadik lett a magyar büszkeségi listán – nemes egyszerűséggel Máté kiránynak fordították. Sőt, még azt is hozzátették: „Máté király, közismertebb nevén Korvin Máté“. (Eredetiben: „kráľa Matúša, známeho aj ako Matúš Korvín“.) Ahogy Besenyő Pista bácsi szokta volt mondani: nóóóóórmális?

A malőr valószínűleg azért történt, mert kb. cseh alaphírből fordították az anyagot. A csehek Matyášnak hívják Mátyást. (A csehben kvázi Mátyás és Máté egyazon név két verziója.) Csak azt nem értem, hogyan cseszhette ezt el mind a két hírügynökség? Ráadásul a hibára egész mostanáig (a hírt délelőtt adták ki, most 6 óra van) nem jöttek rá, nem adtak ki javítást. Hiszen nem egy portugál uralkodóról van szó, akiről azt sem tudjuk itt Szlovákiába, hogy ki fia borja. Mátyás király a szlovák történelemtankönyvekben is ott díszeleg, „Uhorsko“ királya volt, tehát a szlovákok uralkodója is.

Mit lehet hozzáfűzni? Durva.

A holnapi lap

2011-10-11T23:50:00.005+02:00

Izgalmas dolog az újságírás. Főként akkor, ha pörögnek az események. Ha pedig a történések szálát egy lapzárta vágja ketté, még inkább.

Ma (kedden) úgy kellett hat oldalt megtöltenünk egyetlen egy témával, hogy a végeredményt csak sejteni lehetett. Sejteni... ez talán nem a legmegfelelőbb szó, mert nap közben már gyakorlatilag eldőlt, hogy a Radičová-kormány megbukik. (Amiért egyébként nagy kár, pláne azért, mert ezután valószínűleg csak rosszabb jöhet. Először a bizonytalanság, majd várhatóan Fico és csapata. Őket meg nem kell bemutatni. Ja, és a mentőöv meg úgyis el lesz fogadva, tehát ennyi értelme volt a renitenskedésnek.) De hiába lehetett gyakorlatilag tudni, mi lesz, ha maga a szavazás csak késő este került sorra (mint később kiderült, 10-kor), az utolsó oldalnak viszont fél nyolckor kell a nyomdába mennie. Mondjuk a Sme sem állt ebből a szempontból sokkal jobban, igaz, az ő nyugati kiadásuk később zár, de ez egyrészt nem minden oldalra igaz, és még ha igaz is lenne, azért 14 oldalt átírni fél óra alatt nem lehet.
Mert ugyebár, ha valami várhatóan meg is fog történni, gyakorlatilag tuti, hogy meg fog történni, még nem történt meg. Érdekes dolog úgy írni a lapot, úgy válogatni a témákat és dolgozni azokat fel, hogy ha véletlenül valamilyen csoda folytán megváltozna a helyzet, akkor másnap mindenki komplett idiótának tart majd minket. És jogosan, mert az olvasót nem kell, hogy érdekelje, mikor van a lapzárta.
Azt hiszem ilyen helyzettel még a legtapasztaltabb újságírók is csak egy-kétszer találkoztak életükben. De legalább nem írtunk hülyeséget, mert valóban megbukott a kormány. Sajnos.

Csak egy link

2011-01-08T15:20:00.003+01:00

http://konzervatorium.blog.hu/2011/01/07/forradalom_utan_orban_beismero_vallomasaig

Megj.: Régóta nem olvastam ilyen precíz, pártnyalizásoktól és egyéb voluntarizmusoktól mentes, elgondolkodtató blogbejegyzést. Pedig minden nap átpásztázom a releváns magyar - főként jobboldali - blogokat.

Gyenge pillanatok

2010-07-02T22:47:00.004+02:00

Legyünk bizakodóak, s mondjuk azt, gyenge pillanat. Ha durvábban akarnánk fogalmazni, azt írnánk, baromság. Nemzeti együttműködés nyilatkozata minden középületre.

Valami ilyesmire mi is emlékezhetünk. Pár hónapja a borgőzös pártelnök vezette SNS állt elő az ötlettel, hogy minden tanteremben biggyesszék ki a szlovák zászlót, címert, himnuszt és az alkotmány bevezető szövegét. Az ország egyik része röhögött, a másik meg fogta a fejét. De túléltük, s talán van remény rá, hogy a hazafiassági törvény végül elfogadott felpuhított verzióját is módosítja avagy eltörli majd az új kormányzat.
Most Orbánék próbálkoznak valami hasonlóval. Csak ők nem zászlókkal és címerekkel dobálóznak, azok már ott vannak minden középületen (ezzel amúgy természetesen semmi baja sincs e sorok szerzőjének). Most a „forradalmi nyilatkozatot“ kell kitenni. Pihent agy kell egy ilyen javaslat kiötléséhez, bízzunk benne, hogy csak pillanatnyi elgyengülés eredménye. Mert ha nem, akkor az nagyon szomorú...

Ki nyer ma?

2010-06-22T22:07:00.003+02:00

A jobboldali pártok a kormányprogramról tárgyalnak, egy korábbi egyezség szerint kedden nyilvánosságra kellene hozni az új program alaptéziseit. Kedd este van, se program, se tézisek. Ki nyer ezzel? Nézzük meg mindezt tisztán médiaszemponból.

Nyomtatott, internetes és elektronikus média. Melyik mivel járt volna a legjobban? Ha 6-ig sikeresen lezárták volna a tárgyalásokat, s rövid időn belül a sajtó képviselői elé álltak volna a pártvezérek, azzal még szinte mind a három médiatípus jól járt volna. A tévék híradóiba szinte minden befért volna, a nyomtatott sajtónak is lett volna még 2-3 vagy 4 órája – attól függően, hol mikor van a lapzárta – minél több hír és részlet begyömöszölésére a másnapi lapokba. A fő nyertes viszont a tévé lett volna, hiszen kvázi ők jöttek volna ki vele elsőként a hírekkel, a másnapi lapokban nagyon sok új nem lett kapott volna helyet az este elhangzottakhoz képest.
Egy este fél nyoc–nyolcas tájékoztatással már jobban jártak volna a lapok, az esti híradók ugyanis még semmiről sem tudtak volna beszámolni. Így másnap szinte mindenki a nyomtatott sajtóból értesült volna a program alaptételeiről – persze tudjuk, hogy van TA3 is, és esti hírműsor a köztévén, de ezeket viszonylag kevesen nézik.
Ha viszont csak este 10 után állnak a pártvezérek a nyilvánosság elé, a nagy nyertes az internetes média. A tévékből minden kimarad, a printek szintén nem tudják behozni az újdonságokat, ellenben az internetes lapok másnap reggel már tele lennének az aktuális hírekkel, ha kell, minden részletével.
Most valószínűleg ez utóbbi fog bekövetkezni.

Lenni vagy nem lenni

2010-06-22T12:48:00.003+02:00

Pár héttel ezelőtt még kevesen gondolták volna, hogy az MKP a következő hónapokban a címben szereplő shakespeare-i kérdésre fogja keresni válaszát. Ám a népakarat nagy úr, ezért a párt vezetőinek s főként az úgynevezett egyszerű párttagoknak az elkövetkező hetekben a létkérdésen kell morfondírozniuk.

Melynek megválaszolására távolról sincs annyi idő, mint a választások éjszakáján tűnt. Sőt a sikeres feltámadás nagyrészt külső tényezőktől függ, lett légyen bármilyen is az MKP-s küldöttek és pártirányítók válasza az idézett angol klasszikus kérdésére.

Azon a bizonyos választási éjszakán sokan talán bele sem gondoltak, hogy ez a vokscsata lehet az utolsó, ahol az MKP eséllyel indul. A párt jövője ugyanis jelenleg alapvetően két, politikai értelemben erős kézben összpontosul: Bugár Béla és Orbán Viktor markában. Ennél rosszabb hír pedig nem is lehet a párt tagjai számára, ugyanis, ha előbbi viszonylag ügyesen, utóbbi pedig racionálisan politizál a következő négy évben, akkor az MKP 2014-ben – ha még létezni fog – csak a futottak még kategóriában vesz részt a parlamenti választásokon.

A másfél hete elért 4,33 százalék azt jelenti, hogy jelenleg 109 ezer voks hever a földön. Aligha képzelhető el, hogy egy ilyen nagyságú szavazatszám ne érdekelné a Hídat, s ne tenne meg mindent annak érdekében, hogy ezeket a voksokat becsatornázza az elkövetkező négy évben. Erre pedig jelenleg minden esélye megvan. Kormányzó pártként az egész választási ciklusban, de legfőképpen a választások előtt megfelelő módon fogja tudni magát prezentálni a magyar választók előtt: elég néhány kilométer R7-es és/vagy R2-es útszakasz, pár felújított tornaterem, kicserélt tető s egyéb apróság a „régióknak”. A 2010 és 2014 közötti időszak pedig várhatóan a szlovák–magyar kapcsolatok terén távolról sem lesz olyan hektikus, mint az elmúlt négy esztendő volt. „Megígértük s megvalósítottuk: csökkentettük a feszültséget” – szólhat a lózung négy év múlva.

2014-ben tehát a honi magyar választópolgár a következő dilemma előtt fog állni: szavazzak a kormányzó magyar pártra, mely – vélt, valós vagy beígért – támogatásokat hozott régiómba, melyet elfogadnak partnerei, mely elősegítette a szlovák–magyar fronton „kitört” tűzszünetet (függetlenül attól, hogy tettek-e érte valamit, vagy a nagy világbéke csak azért állt be, mert a Smer és az SNS éppen ellenzékben találta magát). Vagy adjam le a voksomat a négy évig a közélet perifériáján oxidáló MKP-ra, melynek bejutása kérdéses, szlovák partnerek általi elfogadottsága szintúgy?

Ha Bugár a következő négy évben jól játssza ki ászait, az MKP egyetlen reménye Orbán Viktor marad. Ha a Fidesz elnöke a leendő szlovák kormánnyal szemben konfrontatív politikát fog folytatni, a Hídat pedig látványosan ignorálja, esetleg leárulózza, akkor még reménykedhetnek Berényiék. Ha viszont Orbán úgy dönt, az 1998-as forgatókönyvet porolja le, s egyfajta modus vivendit talál a Híddal, akkor ez a vonat is elmegy az MKP számára. Persze kérdéses, hány párttagot fog ez akkor még érdekelni, hány polgármester és alacsonyabb szintű politikus „megy át hídba” vagy Híd-támogatta függetlenbe már a közelgő helyhatósági választások előtt.

Kettős látásmód

2010-05-26T10:40:00.003+02:00

A kormányfőről a magyar kettős állampolgárság vitájában is bebizonyosodott, hogy maximálisan szelektíven tud bánni a realitással. Az ügyek valós súlyától teljesen függetlenül képes valamiből „igazi ügyet”, míg a sokkal fontosabb, ám a kényelmetlenebb és államférfiúi képességeket feltételező döntéseket későbbre halasztja.

A magyar állampolgárság felvételét könnyítő törvénymódosítás kapcsán Fico villámgyorsan össze tudta hívni a kormány biztonsági tanácsát, egyik napról a másikra döntöttek a parlament rendkívüli ülésének összehívásáról és gyorsított eljárásban el tudta készíttetni a szlovák állampolgársági törvény módosítását. A görögöknek nyújtandó szlovákiai kölcsön ügyében már nem volt ekkora a sietség. Pedig a két ügy között óriási a különbség.

Evidens, a kormánykoalíció által is elismert tény, hogy a helléneknek nyújtandó hitelre mindenképpen rá kell bólintania a szlovák törvényhozásnak. A kölcsönt az eurózóna államainak vezetői már jóvá is hagyták, tehát itt az idő, hogy – amint azt az alkotmány és a vonatkozó uniós szerződések is előírják – a parlament is áldását adja a hitelre. Mely, ráadásul, minden szlovák állampolgárt – nemzetiségtől és párthovatartozástól függetlenül – érinteni fog. A hitelt ugyanis mi adjuk, s közgazdászok szerint nagy valószínűséggel az összeg többségét soha nem látjuk viszont. Ebben az ügyben Ficót kezdetben nem érdekelte a parlament véleménye, később csak annyit mondott: legjobb lesz, ha erről a választások után alakuló új törvényhozás dönt.

A magyar állampolgársági törvény módosításának kérdésében már nem volt ilyen gáláns és „belátó”. Pedig a magyar kettős állampolgárság intézménye csak az ország lakosainak 10-15 százalékát érintheti (ennyien beszélnek magyarul és tudják bizonyítani, hogy őseik egykor magyar állampolgárok voltak), ráadásul uniós állampolgárként és a schengeni határokon belüli tér lakóiként nekik sem nyújt kézzelfogható előnyt. A többieket pedig semmiféle hátrány nem éri. A törvényt ráadásul még meg sem szavazták – a hírek szerint erre ma délelőtt kellene sort kerítenie az Országgyűlésnek –, hatályossá pedig csak augusztus 20-án válik. A gyakorlatban pedig csak jövő év január elsejétől kezdik alkalmazni. Summa summarum, egy ütős szlovák ellenvélemény megfogalmazására még fél éve lett volna az új parlamentnek, Fico mégis már most szükségét érezte, hogy rendkívüli körülmények között minden fontos szlovák szerv tárgyaljon róla.

Virtuális kormányzás – mondhatnánk minderre. A lényeges kérdésekről hadd tárgyaljunk később, a szinte senkit sem érintő, ám jobban eladható ügyeknek viszont kerítsünk nagy feneket. Június 12-e hivatott arról dönteni, hogy ez a jövőben is így lesz-e.

Programajánló: Trianon

2010-04-27T10:34:00.008+02:00

Ma délután a Týžden konzervatív közéleti hetilap Trianon: 90 éves trauma címen nyilvános beszélgetőestet tart Pozsonyban, a GUnaGU színházban. A vitaest 18 órakor kezdődik, három magyar (Kollai István, Zahorán Csaba, Morvay Péter), valamint egy szlovák résztvevője (Milan Zemko) lesz. A beszélgetést a Týždeň két szerkesztője vezeti.

Kollai és Zahorán fiatal magyarországi történészek, akik többedmagukkal évekkel ezelőtt megalapították a Terra Recognita társulást. Mindketten Kiss Gy. Csaba tanítványai. Érdeklődési körül a szlovák–magyar történelmi kapcsolatok, Meghasadt múlt címen 2008-ban egy tanulmánykötetet adtak ki a témában. Ez párhuzamosan szlovák nyelvű kiadásban is megjelent. Morvay Péter a Sme napilap kommentátora és külpolitikai munkatársa. Milan Zemko szlovák történész, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa. Az 1989 előtti rendszer nem nagyon szerette, „világnézetileg“ Zemkót a nemzeti történészek közé lehetne sorolni (nem tévesztendő össze a nacionalista, maticás stb. történetírókkal és hamisítókkal).
A felhozatal alapján úgy tűnik, érdekes beszélgetőest alakulhat ki este.

A szóvivő

2010-03-31T16:13:00.005+02:00

Kellemes karácsonyi, boldog húsvéti ünnepeket. Avagy, amikor a szóvivő olyasmiket csinál, amit senki sem vár tőle, ami viszont normális esetben a munkája lenne, azzal nem sokat foglalkozik. Habár őt ezért fizetik.

A Smer médiamunkásai arról ismertek, hogy azért vannak fizetve, minél kevesebbet és idétlenebb csomagolásban adják elő a sajtó képviselőinek. Ez alól Katarína Kližanová Rýsová, a párt szóvivője sem kivétel. Habár ő általában elérhetőbb, mint a kormányszóvivő vagy a kormányhivatal kommunikációs osztályának vezetője, de van úgy, hogy náluk ő sem mond többet. És azt is hasonló stílusban nyomatja le.
Amihez viszont Kližanovának tehetsége van, az a „poénos“ ünnepi üdvözletek megkreálása. Karácsonykor egy ilyen darabbal sokkolta/szórakoztatta a sajtómunkásokat, most is saját(ságos) alkotással rukkolt elő.

A család szentsége

2010-03-29T16:05:00.005+02:00

Szeretné tiszteletben tartani a család szentségét – az index.hu cikke szerint ezzel hárította el a sajtó kérdéseit Tőkés László, miután kiderült, felesége beadta a válókeresetet. Az válóok az asszony szerint: a férj számtalanszor megcsalta őt az elmúlt 25 évben.

A kérdés adott: miért a kellemetlen kérdések feltevésekor apellál az illető a család szentségének tiszteletben tartására? Azt nem a házasság évei, évtizedei alatt kellett volna tiszteletben tartania? Pláne akkor, ha egyházi emberről, korábbi püspökről van szó.

Lokális bloggersűrűsödés Dunaszerdahelyen

2010-03-29T10:45:00.004+02:00

Az FMKBAT, azaz a Felvidéki Magyar Közéleti Bloggerek Alkalmi Társasága március 26-án a Csallóköz fővárosában tartotta idei első találkozóját, ahol megvitatták az elmúlt és a következő néhány hónap eseményeit. Tekintettel a kemény témákra - és mivel szinte mindenki autóval érkezett - a Nevada pub legfelső szintjének félreeső asztalán ezúttal csak alkoholmentes sörök üvegei szaporodtak. A társaság hosszas tárgyalás (és a pincérre való várás) után a következő pontokat osztja meg a nyilvánossággal:

- Örömmel tölt el minket, hogy a találkozón a hölgyek aránya rekordot döntött, minden negyedik résztvevő ugyanis nőnemű volt. Ezúton is bíztatjuk őket, hogy véleményeikkel, írásaikkal színesítsék a férfiak egyeduralmában elszürkült blogvilágot!

- A helyszín nem volt véletlen: boldogan várjuk a dunaszerdahelyi és a Felvidék minden szegletében élő grafomán polgártársakat, hogy véleményüket ne rejtsék véka alá, és csatlakozzanak!

- A blogírást és egyéb tevékenységünket használjuk arra, hogy szlovákiai magyar imázs pozitív irányban fejlődjön, a helyi és regionális magyar kezdeményezéseket támogassuk, a jellegzetességeket reklámozzuk, hogy tényleg büszkén mondhassuk, hogy Felvidék, én így
szeretlek!

- Amíg a politikusok - őszintén remélve, hogy nem szalmaláng-jelleggel - beléptek a blog világába, addig mi, a szlovákiai magyar bloggerek egy szelete, miután egymásnak már meg mertük mutatni magunkat, leküzdve további komplexusainkat is vállaljuk, hogy a közeljövőben offline, hús-vér emberként is megjelenünk.

Tisztelettel: A hírlapíró és a halál, A szótlan szemtanú, Körkép, Tizedes, Komáromi Blog

Orbán átrajzolja a világtérképet

2010-02-07T15:12:00.009+01:00

Elég egy évértékelés, és komoly hangsúlyeltolódások történnek a világ egyetemes térképén. Orbán, Emerson, Lake & Palmer.

Vannak beszédek, melyek hatással vannak az egész világra. Magyar politikusnak ez ritkán adatik meg, most viszont összejött. Orbán Viktor magyar mitológiai népvezér a héten ismét megmutatta, ő komolyan veszi (egyik kedvenc) szlogenjét: merjünk nagyok lenni. Mertünk is. Miután Orbán pénteki évértékelése elején a cím említése nélkül idézett egy brit rockegyüttes dalából, a szám youtube-os klipje által átrajzolódott a világ térképe. A számot órák, napok alatt több ezren hallgatták meg – pedig még klip sincs hozzá, csak a dalt tartalmazó lemez borítója látszik egész végig –, vasárnap délutánra pedig a Hand of truth videóját a statisztikák szerint már Magyarországról tekintették meg a legtöbbször, a legtöbben. Messze a legtöbbször, messze a legtöbben. Így lehet egy csapásra meghódítani a webkettő világát! Pedig az egész csupán egy homályba vesző utalással indult.
Az már más kérdés, hogy a beszéd írói kicsit jobban is odafigyelhettek volna, amikor ezzel a számmal példálóztak, de ez már más lapra tartozik. Meg hát úgysem lesz belőle címlapsztori. Mert amúgy most őszintén: ki a fenét izgat, hogy ez egy 1994-es dal, melynek megjelenésekor a népvezér már régen nem 17 volt, ahogy a beszédben állította, ráadásul nagyon is kérdéses, hogy egyáltalán hallotta-e számot korábban, hiszen a lemez a fénykorában egyébként jó dalokat is produkáló együttes egyik leggyengébb hanghordozói közé tartozik.
Őszinte és igaz kezek helyett ha ELP, akkor inkább ez.

A kedves vevő

2010-01-17T18:18:00.010+01:00

Mindent a kedves vevőért – valahogy így kellene gondolkodnia minden szolgáltatónak és eladónak. A valóság néha kissé távolabb van ettől. Kis személyes ankét és eredményei.

Egyik unokatestvérem jóvoltából hétvégén Prágába készülünk – egy utazási csekk „segítségével“ –, ennek apropóján napokkal ezelőtt mailt írtam néhány ottani szállodának. Arra lettem volna kíváncsi, van-e szabad helyük az általam megadott időpontra, lehet-e náluk a megadott a napokra azzal a bizonyos utazási csekkel szállást foglalni, illetve, hogy be tudnak-e biztosítani nekünk egy kiságyat. Merthogy akkor még úgy volt, kislányunk is velünk jön.
A rövidke, illedelmes megfogalmazásban képernyőre vitt mailt három hotelnek küldtem el, hétfőn este. Ezek közül az egyik szerda délelőtt válaszolt, a második hat nap után, a harmadik pedig még válaszra sem méltatott minket. (A leveleket a szállodák honlapján feltüntetett, a rezervációk számára fenntartott címekre küldtük.)
Prága persze Prága, oda jobban dőlnek a turisták, mint Pozsonyba vagy a Tátrába, de azért mégiscsak elgondolkodtató ez a hozzáállás. Persze lehet, hogy csak „rossz“ napjaik voltak. Inkább bele sem gondolok, mi lett volna, ha három szlovákiai hotelnek küldök ilyen tárgyú maileket...

Egy érdekes próbálkozás

2010-01-15T11:42:00.013+01:00

Mától a SITA hírügynökség magyar nyelven is közöl híreket. A próbálkozás díjazandó, habár kérdéses, nem jött-e későn, illetve lesz-e rá elég vevő.

Merthogy a SITA magáncég, amely az állami TASR-rel szemben egy fillér költségvetési támogatást sem kap. Léte-nemléte csak a vevőkön – pontosabban saját ügyességén – múlik. Ebből a szempontból érdemes megnézni az új próbálkozást. Mert ugyebár beszélhet az ügynökség főszerkesztője és a témában megkérdezettek akármennyit is a kisebbségi magyarok jobb tájékoztatásáról, a szlovák–magyar közeledés felé tett lépésről, egy a lényeg: ha hosszú távon nem lesz rentábilis a szolgáltatás, akkor be fog fuccsolni. A magánvállalatok általában más (látványosabb, jobban eladható) formáját szokták választani a céges filantrópiának.
Nézzük meg közelebbről a szolgáltatást. A SITA kezdetben napi 15–20 hírt szeretne kiadni, ezeket ingyen elérhetővé teszi mindenki számára. (A bizniszben is olykor úgy működik ez, mint a kokóval: először ingyen kell adni, ha rászokott a nép, akkor lehet csak pénzt kérni érte.) A kérdés természetesen az: ki fizet majd a SITA-nak ezekért a hírekért – amikor már fizetős lesz (az összes vagy a nagy része) –, illetve milyen pluszbevételre számít a cég? Merthogy a szlovákiai magyar média eddig is a SITA vevője volt (nyomtatott lapok mellett a parameter.sk és a bumm.sk portálokon is lépten-nyomon SITA-hírbe ütközünk). Tény, hogy a szlovmagy újságírók dolgát nagyon is megkönnyítené, ha csak szerkeszteni, kiegészítgetni kellene az alaphírt, nem pedig még fordítani is. De: a potenciális vevőkör már eddig is vevő volt, kit lehet még rajtuk kívül megszólítani? Avagy ez a lépés egy megelőző csapás akart lenni az állami TASR felé, mely az utóbbi időben dömpingárakkal döngette a szlovákiai médiák kapuit. (Merthogy egy államilag dotált cég megengedheti magának a nem piaci árakat is...) S nagyon sok helyen befogadásra is lelt. Lehet, hogy a SITA mostani lépésével olyan helyzetet akart teremteni, hogy a közeljövőben jelenlegi magyar ügyfeleinek ne legyen oka (pénzügyi és emocionális – már ha utóbbiról beszélhetünk egyáltalán az üzleti életben) átpártolnia a konkurenciához? A magyar „szerkesztőség“ fenntartása ugyanis nem filléres mulatság – folyamatos közléshez legalább 2–3 emberre szükség van, s ez csak az abszolút minimum –, mégha csak félállásban vagy vállalkozói szerződéssel alkalmaznak is pár embert, akik ráadásul csak fordítani fogják a már meglévő szlovák híreket. Megjegyzendő: itt sem mindegy, hogy kiket (és mennyiért) szerződtet a cég. Ha ugyanis a hírek nem lesznek profin fordítva, jól megszerkesztve, akkor a vevőkör számára gyakorlatilag használhatatlanná válnak, s a szlovmagy médiamunkások inkább a szlovák eredetit fogják fordítani, mintsem az összecsapott fordításokat javítgatni. Ez utóbbival nem ritkán sokkal több bosszúság szokott lenni, mint a fordítgatással.
A próbálkozás mindenesetre egyedi és érdekes. Egyben docséretre méltó is – van olyan szlovák cég, mely a „magyar nyelvben“ is lát fantáziát.

2010-01-14T10:40:00.012+01:00

Magasabb vagy alacsonyabb lesz a magyarok választási részvétele a Híd megjelenésének következtében? Egy blogger-körkérdésre adott válasz, mely ismeretlen okok miatt ott nem jelent meg, ahol kellett volna. (Azóta már igen).* Sebaj, itt elolvasható.

Ez nagyban fog függeni a kampánytól is. Ha szélsőségesen mocskolódó lesz, melyben mindkét fél a másik maximális lejáratására fog törekedni, akkor elképzelhető, hogy alacsonyabb lesz a „szlovmagy“ választók részvétele, mint legutóbb. Amennyiben ezt elkerüli a két párt, akkor viszont jó esély van arra, hogy nőjön a magyarok választókedve – hiszen a kínálat bővülésének köszönhetően a kereslet is nőhet. Erre már csak azért is van esély, mert 2006-ban alacsonyabb volt a részvétel – az országos, de egyben a magyaroké is – a négy évvel korábbihoz viszonyítva, ennek köszönhetően az MKP a 2002-es választósokhoz képest 52 ezer szavazatot vesztett (ha jól számoltam, ez a 2002-es szavazók 16 százaléka). Ám százalékban így is javult támogatottsága.

A részvételt befolyásolhatja az a tényező is, hogy a két párt külön indul-e. Ha választási koalíciót kötnének – aminek jelen esetben szinte semmi esélye sincs, de a túlélési ösztön talán belehajtja a politikusokat –, akkor véleményem szerint szintén alacsonyabb részvétellel kell számolnunk. Ráadásul a választók egy része a koalíciót úgy értékelné, hogy a politikusok eddigi szembenállásukat a jól fizető képviselői helyekért adták fel, ezért nem érdemlik meg az ő támogatásukat – s így távol is maradnának a szavazóurnáktól.

Ugyancsak alacsonyabb lehetne a részvétel, ha valamely magyar párt egy másik (szlovák) párttal lépne koalícióra. Erre, jelenleg úgy néz ki, a Hídnak van nagyobb esélye – például az SaS-szel vagy az SDKÚ-val. Ebben az esetben szerintem a Híd potenciális választóinak egy része úgy gondolná, hogy nem feltétlenül kell részt vennie a voksoláson, mert a koalíció „bebiztosította“ a pártnak a parlamentbe való bejutást, s így már nincs is szükség az ő szavazatára. Főként a kevésbé meggyőződéses választók vélekedhetnének így. (Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Híd jobban jár, ha külön indul – az 5 százalékos küszöböt ugyanis korántsem biztos, hogy egyedül átugorja…).

A szlovákiai magyar politikusok kevés újat tudnak mondani a választóknak, a szavazók nagy része ráadásul szerintem már unja is őket – elvégre nagy részük már 20 éve „oldja“ a mi problémáinkat, idézőjeles vagy tényleges sikerrel –, tehát nem a rajongás vagy az „új témák“ vinnének több magyart az urnákhoz. Sokkal inkább az a kicsit csalóka tény, hogy igazi választási lehetőség van, meg lehet mutatni, „ki az erősebb“, „ki a jobb“. Olykor ez is elég a nagyobb választási részvételhez.

Összességében, én inkább arra hajlok, hogy nem lesz alacsonyabb a „szlovmagy“ szavazók részvétele, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor mindezt nehéz lesz utólagosan lemérni, hiszen a Híd több szlovák szavazatot is szerezhet, mint négy illetve nyolc éve az MKP, így könnyen meglehet, hogy az MKP és a Híd szavazatainak mechanikus összeadásával nem kapunk választ az ankétban feltett kérdésre.

* A bejegyzés legelején szereplő kérdést a bumm.sk főszerkesztője – aki maga is szlovmagy polblogger – tette fel egy szlovmagy polblogger forumon a többi bloggernek. Azzal, hogy a valaszok egy cikkben jelennek meg. Jelen blog szerzője ezt időben elküldte a kérdést feltevő személy által megadott címekre, ám eddig ismeretlen ok miatt – talán a technika ördöge (?) –, ez nem jelent meg az arra szánt helyen.
* breaking news – azóta jelzett a kérdést feltevő, a válasz így az „eredeti“ helyén is olvasható lesz.
* legfrisebb – a bejegyzés valóban megjelent az adott oldalon.

Hány linkelés kell egy rossz forrásmegjelöléshez?

2010-01-11T12:39:00.007+01:00

Szerencsés helyzetben elég már egy is. Sok vagy kevés? Attól függ, kinek.

A Népszabadság online ma (hétfő, január 11.) egy hosszabb írásában a szlovákiai „bombaüggyel“ foglalkozik – a bombával, melyet ugyebár a poprádi rendőrök küldtek Írországba. A cikket egy ismerősen csengő kommentár mondataival vezeti fel, majd annak rendje s módja szerint meg is adja, hogy ki írta ezt: „...véli a bumm.sk kommentárja.“ Benne a link. Mely valóban egy bummon megjelent írásra mutat. Pontosabban egy bummon elkezdődő írásra, mely felébe vágva véget ér, a folytatás pedig egy linken érhető el. A link az egyik ismert szlovmagy blogger és hírlapíró blogjára visz minket, ahol az illető Új Szóban leközölt kommentárját találjuk.
A kör bezárult, avagy így lesz egy újszós kommentárból a bumm kommentárja. A Népszabadságon.

A Hírlapíró Szótlan Tizedes Philosophikus Komáromi Körképe

2009-11-02T12:10:00.001+01:00

Halloween vigíliáján hajoltak össze újfent a szlovmagy bloggerek. A tetthely ezúttal a fővárosi Budvar Pub volt.

A jelenlévők a kormány, a közállapotok, az MKP, a Híd, valamint a felvidéki magyar közéleti restség és hülyeség szidalmazása után a következőkben egyeztek meg:

1. Felvidéki magyarnak lenni cool. Tegyünk érte, hogy ezt mások is így lássák! Dolgozzunk a felvidéki és a regionális identitás kialakításán, mert ezek egyelőre hiánycikknek számítanak.

2. Arányaiban szemlélve kevés a szlovmagy polblog. Mivel a bloggergyártás - bár kellemes, de - nagyon időigényes folyamat, nem errefelé vezet az út. Írjon mindenki sok jó posztot! Kövessük figyelemmel a megyei választásokat is!

3. Kövessük Tizedes kollégát abban, ami neki már van, a többieknek meg még nincs!

4. Éljünk környezettudatosan, és használjunk szabad szoftvereket. Most jelent meg az Ubuntu Linux új verziója.

5. Igen a megbékélésre, nem az erről szóló pártmaszlagokra!

A tudatmódosító szerek fogyasztásával egybekötött rendezvény résztvevői a következő blogok szerzői voltak (az ülésrend szerint):

Philosophus Naplója, Komáromi blog, Tizedes, A hírlapíró és a halál, Körkép, Szótlan Szemtanú

Egy jó szakember

2009-10-28T16:32:00.013+01:00

Minek a mentelmi jog? Pláne egy jó szakembernek? Aki mégcsak nem is képviselő. Mert nem lehet az, ezt már 2000-ben tudatták vele. Vagy mégiscsak honatya lenne?

Az a piszkos immunitás. Ezúttal egy bizonyos smeres képviselőt ért utol a sors, aki egy cigánylánnyal akart csintalankodni, amiért a csaj fickója beütötte a képviselő úr autójának üvegét. Ő pedig ezért kissé inzultálta. Állítólag.
Ám mivel az illető azóta már képviselő lett, az ügyészség tehetetlen. A parlament ugyanis – amint az várható volt egy kormánypárti politikus esetében – nem függesztette fel az elvtárs mentelmi jogát. Az ügy mondhatni klasszikus darab, több tucat ehhez hasonlót láttunk már az elmúlt másfél évtizedben a szlovák törvényhozásban. Az ok, amiért ezt a bejegyzést idetosszantottam, egy korábbi Nové Slovo-interjú, mely a képviselő úr nevével kapcsolatban eszembe jutott. Vagyis a baloldali hetilap egyik beszélgetőestjén elhangzottak lejegyzése. 2000-ből. Akivel pedig beszélgettek, az Robert Fico akkori ellenzéki pártelnök, jelenlegi kormányfő. Az elvhű politikus.

„...Mondok egy ember, egy embert, aki csillagos egyesre teljesített. Jano Kvorka, aki eljött a pártalapító kongresszusra, elviselte a küldöttek lenéző tekinteteit és értesült arról, hogy soha semmilyen magas pártfunkciót nem tölthet be, nem lehet képviselő vagy miniszter. Pedig ő az egyik legjobb regionális koordinátor. Ha mindenki ilyen volna, a Smernek ma 30 százalékos támogatottsága lenne.“ (kiemelések tőlem, az eredeti megtalálható itt)

Megj.: a linkelt beszélgetés egy nagyszerű forrás. Aki türelmesen végigolvassa, az láthatja, mennyi mindenben változott meg azóta a kormányfő véleménye, s pont fordítva, mi mindent lehetett már akkor „kiolvasni“ belőle.

Elfelejtett (sohasem volt?) elvek

2009-10-13T11:34:00.011+02:00

Az ember gyorsan felejt. A politikus is. A politikus is csak ember.

Koszovó felosztása dominóeffektussal járna – véli egy európai kis ország külügyminisztere. A kijelentés talán nem lenne ennyire meglepő, ha nem éppen Koszovó vezető diplomatájáról lenne szó. Hosszú éveken keresztül ugyanis éppen a koszovói albánok voltak azok, akik a „szent és sérthetetlen országhatárok“ és a „nemzeti szuverenitás“ megtörésének a zászlóvivői voltak. Céljukat pedig el is érték – az más dolog, hogy milyen eszközökkel. Mert hát az eszközökben a szerbek sem válogattak. Az eredmény ismert: Szerbia elvesztette Koszovót. Azt az egykori régiót, ma független államot, melynek 90 százaléka amúgy sem kívánt a szláv testvérek uralma alatt élni.
A koszovói függetlenedési folyamattal párhuzamosan pedig a régió északi részében élő szerbek is függetlenséget akartak, akarnak. Illetve azt mondják: ha ti elszakadhattok Szerbiától, miért visztek minket is az új államba, mi Szerbia része szeretnénk maradni. S ebben van valami ráció.
Egy elvhű koszovói elszakadáspártitól pedig mi sem lenne természetesebb, mint azt mondani: mi is menni akartunk, nem engedtek, küszködtünk, de sikerült. Ti is menni akartok, hát tessék, mi megértjük, ha mehetnéketek támadt.
Mondhatná ezt egy politikus, ha elvhű lenne. De olyanból viszonylag kevés van, pláne a Balkánon. Pedig ha már elvhűség nincs, legalább a ráció közbeszólhatna: jobb „megszabadulni“ az új államban élni nem akaró kisebbségtől, ezzel is jó pontokat szerezni a nemzetközi közösség előtt. Vagy legalább ezzel a lépéssel „kibizniszelni“ valamit a szerbeknél, normalizálni próbálni (a hangsúly a próbálni szócskán van) a kapcsolatokat.
Ez a hozzáállás kicsit emlékeztet az első világháború utáni (f)osztozkodáson nyertes államok politikájára: kisebbségként jogokat követeltünk, de többségként megadni azt a többségiből kisebbségivé válóknak már büdös.
Mint ahogy az elvhűség is.
Büdös.

Egy illúzióval kevesebb

2009-10-09T17:22:00.012+02:00

Néha elég szépeket mondani és mosolyogni. Főként a választók vevők erre. De hogy a világ egyik legrangosabb díját odaítélő bizottságnak is elég legyen mindez, az már fölöttébb érdekes.

Ha a norvég ítészek azt kívánták elérni, hogy a Nobel-békedíjat végérvényesen gúny tárgyává tegyék, elérték céljukat. De feltehetően nem ez volt a vezérmotívumuk, amikor egy alig egy éve hivatalban lévő, gyakorlatilag még semmilyen eredményt felmutatni nem tudó – hacsak a „megmentő csomagok“ címszó alatt kidobott dollármilliárdokat nem számítjuk ide – elnöknek ítélték az egykor rangosnak számító díjat.
Igen, egykor rangosnak számítót. Ugyanis ha megnézzük, az utóbbi egy évtizedben ki mindenki részesült ebben az elismerésben, akkor láthatjuk, a mostani döntés nem egy egyszeri félrelépés, egy fura korszak kezdete, csak valaminek a legalja. 2001-ben a gittegyletként működő ENSZ és annak akkori feje, Kofi Annan kapta a díjat, egy évre rá a 20. század egyik legcsapnivalóbb teljesítményét nyújtó amerikai elnöke, Jimmy Carter (akinek tevékenysége utóda, Ronald Reagan történelemformáló, bátor és karakán politikai szerepvállalása és személyisége mellett valósággal eltörpül), 2005-ben egy másik gittegylet, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és annak vezetője (akik soha egyik atomfegyverekkel fenyegető rendszernél sem tudtak semmit elérni) vihette haza a díjat, 2007-ben pedig a propagandista Al Gore és csapata, aki olyan vehemensen menti meg a környezetet, hogy közben a Southfork ranch-csal vetélkedő villája és autói annyi energiát zabálnak fel, mint fél Afrika. És ezek után jön egy államfő, aki a jelölések leadásának pillanatában még csak zsenge két hete volt hivatalában, a díj odaítéléséről szóló döntés pillanatában pedig nulla eredményt tudott felmutatni. A fentebb felsoroltak legalább hosszú éveken keresztül csinálták a nagy semmit, tehát nagyon tapintatos véleményezéssel rá lehetett fogni, hogy van mögöttük valami. Persze nem eredmény, de valami. Most még ennyi sem. Semmi.
Nobel-békedíjat kaphat elnök. Kaphat amerikai elnök is. Demokrata vagy republikánus, fehér vagy fekete, mindegy. De, kérem szépen, az eredmények alapján! A döntés viszont azt sejteti, valakik a politikai preferenciák alapján döntöttek, egy oldalt, nézetet, kezdeményezéseket támogatandó, nem pedig azért, mert a díjazott kezdeményezései, tettei láthatóan előbbre vitték volna a világot.
Barack Obama lehet, hogy eredményes elnök lesz. Legyen az! Lehet, hogy a nemzetközi diplomáciában és a konfliktusok megelőzésében is új korszakot fog nyitni. Nyisson! Lehet, hogy embermilliók életét fogja megmenteni tevékenységével. Mentse meg! Drukkolok neki hozzá, őszintén. Mint minden jó kezdeményezésnek. De hogy eddig ebből semmi sem jött össze – sőt, eddig úgy néz ki, nem is nagyon fog –, az is biztos. Most ez is elég volt a Nobel-díjhoz. Szomorú. Avagy: egy illúzióval kevesebb.

A közös többszörös

2009-10-06T15:57:00.009+02:00

Híd–Smer együttműködés? MKP–Smer együttműködés? A Híd és az MKP ugyanazt a jelöltetet támogatja? Egy magyarral szemben? Megyei kis abszurdok.

Közelegnek a megyei választások, melyek általában a lehető legidétlenebb koalíciókat szokták „előhozni“ a pártokból. Az MKP ezúttal annyira vigyázott, nehogy akárhol is szóba álljon a Híddal, hogy végül az egyik legváratlanabb ponton találták meg a közös többszöröst. Egy HZDS-Smer jelölt személyében, akit egy széles jobboldali koalíció által megtámogatott, magyar nemzetiségű jelölttel szemben támogatnak. Na kedves magyar választó, erre varrj gombot!
Pedig a két magyar párt által támogatott figura – amellett, hogy smeres –, elég érdekes életúttal rendelkezik: tipikus „totalityák“ családból származik, másodgenerációs kommunista, aki, ha nem jött volna a bársonyos forradalom, valószínűleg ugyanolyan karriert futott volna be, mint így, csak éppenséggel nem polgármester, de „MNV-predszeda“, illetve nem megyeelnök, de kerületi titkár lett volna. Hősünk a 90-es években belépett a Rudolf Schuster és Pavol Rusko által gründolt SOP-ba, majd hamarosan újra megtalálta magában a lappangó baloldali érzelmeket. Jelenleg a Smer egyik vezető keleti embere.
A jobboldali jelölt ezzel szemben (tudtommal) nem rendelkezik pártállami múlltal, 1990-ben a rendszerváltó VPN színeiben kezdett politizálni – helyi szinten –, Kassa-Óváros polgármestere volt 16 éven keresztül. Hősünk magyar nemzetiségű, ráadásul nem csak az a bizonyos „tud magyarul“-típusú figura, aki már csupán a szüleivel beszél anyanyelvén: mindkét lánya magyar iskolákba járt.
Ilyen helyzetben pedig fogja magát a két magyarnak mondott párt, és beáll a Smer-HZDS tandem jelöltje mögé. Persze, négy éve is őt támogatták a második körben, nem volt rossz az együttműködés vele – persze valószínűleg inkább csak mutyi-vonalon, a helyi pozíciók szétparcellázása, befolyás és pénzek szétosztása terén volt virágzó a kapcsolat, mindkét oldal részéről –, de akkor is.
Most hogyan van ez akkor a magyar érdekkel, magyar jelöltekkel?

Naív segg a neten

2009-10-05T11:40:00.004+02:00

Mindig megdöbbent, hogy az emberek - köztük a relatíve értelmesek is – mennyire naivak és/vagy magamutogatók tudnak lenni. Sokan még valóban azt hiszik, amit a netre raknak, azt csak pár haver fogja látni? Sajnos igen.

Minap egyik diákkori kollégám lepett meg egy maillel, mellyel picasawebes fotóalbuma megtekintésére „hívott“. Én, mint gyarló kíváncsi lény, rá is kattintottam a linkre, pár perc alatt átfutottam néhány albumát – köztük a nyári vakációkon készült, munkahelyi, vagy a fiatalkori képeket. Ebben még nem lenne semmi különleges, ott döbbentem viszont le, amikor nem is egy üdüléses fotóalbumban érdekes kompozícióban készült fényképeket tekintettem meg. Hősünk az egyiken letolt fürdőnadrággal a strandon, vagyis csupasz seggel pózolt. Két másikon anyaszült meztelenül feszít, csak egy „photoshoppolt“ (fotósprogrammal stoppolt) alfa és omega jel – merthogy görögországi nyaraláson készült a kép –, illetve egy félhold és egy csillag – ez Törökországban „kattant“ – takarta el kedves ismerősünk férfiúi ékességét.
Igen, tudom, liberális demokráciában mindenki azt mutogat, amit akar. Bizonyos határok közt persze. Ezeknél a fotóknál sokkal csupaszabb „igazságok“ is fellelhetők a neten. A kérdés nem is az, mi késztet valakit arra, hogy kivetkőzzön önmagából, hanem sokkal inkább az: miért teszi ezt az illető fel a netre? Pláne akkor, ha történetesen egy nagy múltú egyetem doktoranduszáról van szó, aki órákat tart az adott intézményben és stippendiumot kap tanulmányaiért. Nem fél attól – vagy eszébe sem jut? –, hogy valamely rosszakarója – vagy egy hülye diákja – ez alapján megfingatja?
Biztos nem lenne nehéz dolga. Aztán hősünk magyarázkodna, s megkockáztatom, hogy a csillagok (és félholdak) rossz állása esetén akár még ki is dobhatnák az egyetemről, de minimálisan is nagyon megnehezítené ez további akadémiai pályáját. Ami egy celebnek segít, az egy tudományos pályára törekvő emberke esetében kimondottan káros.
Nagyon sokan még valószínűleg mindig nem tudatosítják, hogy amit egyszer az interneten közzétettek, azt onnan nagyon nehezen fogják tudni levakarni. Ha pedig ez sikerülne is, sohasem lehet tudni, mikor és hogyan bukkan elő újra.

Kitiltották Szlovákiából a dalai lámát

2009-09-08T15:27:00.010+02:00

A szlovák kormány délután fél négykor diplomáciai jegyzékben tiltotta meg Tendzin Gyacónak, a 14. dalai lámának, hogy belépjen Szlovákia területére.

A lámát a látogatásról a nap közben az államfő, a miniszterelnök és a házelnök is megpróbálta lebeszélni, ám mivel Gyacó kitartott korábbi döntése mellett, hogy átveszi a Ján Langoš-díjat, a kormány délutáni rendkívüli ülésén úgy döntött, megtiltja a tibeti szakadár vezetőnek, hogy a független és szuverén szlovák állam területére lépjen. „A dalai láma provokál, ugyanis a díj átadására szeptember 9-én, a holokauszt szlovákiai emléknapján kerülne sor. Ezen a napon arra emlékezünk, hogy szlovákiai zsidók tízezreit hurcolták el országunkból koncentrációs táborokba, a láma pedig ezzel kapcsolatban egyszer sem adott hangot bánatának“ - mondta még délelőtt Robert Fico kormányfő, miután Štefan Harabin legfelsőbb bíró társaságában megkoszorúzta az elhurcolt zsidóknak emléket állító pozsonyi szobrot.
A miniszterelnök szerint elfogadhatatlan, hogy a független és szuverén Szlovákiába – akárcsak magánjellegű látogatásra is – olyan külföldi politikus érkezzen, aki nyíltan szeparatista nézeteket hirdet és szélesebb autonómiát kíván országának. „Nem engedjük, hogy ilyen radikális nézeteket valló emberek mérgezzék a közbeszédet“ – mondta a kormányfő. Miroslav Lajčák külügyminiszter a sajtó kérdéseire válaszolva hozzátette: a láma hivatala csak három nappal a látogatás előtt jelentette be hivatalosan, hogy Gyacó Szlovákiába készül, ezért sem tudtak korábban reagálni a helyzetre. „A szerdai díjátadáson ráadásul egy magas szlovák közjogi méltóság sem vesz részt, a láma nem hívta meg sem Ivan Gašparovič államfőt, sem a miniszterelnököt“ – tette hozzá Lajčák. Arra a felvetésre, hogy a szervezők az elnököt és a kormányfőt is meghívták, de azok nem fogadták el a meghívást, Fico azt mondta: ne keressék „a kákán is a csomót“. „A tibeti újságírók bezzeg nem ilyen szőrszálhasogatók, mint önök, csak a szlovák sajtó képes még egy ilyen, az ország szuverenitását és méltóságát érintő ügyben is az államot és engem támadni“ – fejtette ki a kormányfő.
A lámának az országba történő belépést megtagadó diplomáciai jegyzéket Ján Packa országos rendőrfőkapitány adta át fél négykor a pozsonyi reptéren, még mielőtt Gyacó kilépett volna az őt szállító repülőgépből. „Nem provokálni jöttem, tiszteletben kívánom tartani a nemzetközi jogot, mégha nem is vagyok jogász. Elszomorít ez a hozzáállás, továbbállok, de még visszajövök“ - üzente szóvivőjén keresztül a mindig mosolygó dalai láma. A láma repülőgépe négy órakor szállt fel a pozsonyi reptérről és öt perc múlva kilépett a szuverén szlovák légtérből.

Upgrade: a bejegyzés természetesen álhír.

A nagyon hülye

2009-08-19T15:24:00.004+02:00

Dag Daniš, a Pravda jegyzetírója már sokszor bizonyította, hogy magyar ügyekben jobb, ha ki sem nyitja a száját. Mai jegyzete ezért nem is lehet meglepő.

Sokkal elszomorítóbb viszont, ha belegondolunk, hogy egy olyan napilapban osztja meg az olvasókkal gondolatait, amely a Sme mellett a másik országos véleményformáló napilap. Merthogy több nincs is. (Ott van még a Hospodárske noviny, de az gazdasági lap és viszonylag alacsony az olvasottsága is.)
Hogy várjunk normális párbeszédet, értelmes gondolatokat akkor, amikor még egy ilyen napilap sem képes tárgyilagosan, higgadtan hozzátenni valamit a szlovák–magyar párbeszédhez? Ha még ez a botrányos jegyzetíró is csak az érzelmeken lovagol. Vagy direkt teszi ezt? Hogy nőjön az eladottság? Nem hiszem...

EP

2009-07-24T17:26:00.005+02:00

Sok fontos dologgal foglalkoznak a sokak által – abba most ne menjünk bele, hogy jogosan vagy jogtalanul – gittegyletnek nevezett Európai Parlamentben. Az EP weboldalának szerkesztői szerint az egyik legfontosabb a szénlábnyomuk. Marha fontos. A képet látható kvízkérdés az EP weboldalának kezdőlapján volt látható néhány nappal ezelőtt.

Szenilis vagy palira vesz? Mindkettő?

2009-06-25T14:39:00.003+02:00

Egy linkre kattintva jutottam ehhez az interjúhoz. Nem nagyon érdekelt (nem is értem, mi célból születnek ilyen interjúk...), de az első kérdést és választ elolvastam. Ennyi elég is volt...

„Tudja, az elmúlt húsz évben voltam én kis ellenzéki frakció vezetője, nagy kormánypárt politikusa, házelnök, politizáltam nagy ellenzéki és szűk többséggel működő kormánypárti frakcióban. Csak ragadt rám valami ennyi idő alatt...“

Majd egy mondattal arrébb ugyanő:

„Mivel a hatalmi technikáknak sem ismerője, sem részese, sem támogatója nem vagyok, ezért a jövőbeni szerepvállalásommal kapcsolatban bennem is sok a bizonytalanság.“

Hogyan veheti valaki ennyire hülyére az olvasót? Évekig nomenklaturista állampárti apparátcsik és politikus, kommunista belügyminiszter-helyettes, majd frakcióvezető, házelnök, képviselő. Fia egy ideig kormányszóvivő. És ezek után még van képe azt mondani, hogy ő nem ismeri a hatalmi technikákat. Grrrr.

A tinik nem szakadnak...

2009-06-11T12:50:00.009+02:00

Az MKP-„doraszt“ kitart a párt mellett és elítéli azokat, akik hátat fordítottak a magyar egységnek. Hivatalosan. Majd meglátjuk, hány dorasztista ért egyet ezzel az állásfoglalással. Pikáns helyzetek jöhetnek.

Egy pártosztódást mindig érdekes, sokszor mulattató dolgok kísérnek. Például ilyenkor sokan elkezdenek mocorogni, de még kivárnak. Helyezkednek. Majd megfelelő időben dobbantanak. Innen oda. Onnan ide.
Ma az MKP Ifjúsági Csoportja egy közleménnyel örvendeztette meg a nagyérdeműt – az ifjak a magyar egység szempontjából nagyon veszélyesnek tartják Bugárék hídverő kezdeményezését. Kíváncsian várjuk, a doraszt vezetőségéből hányan gondolják majd úgy, ez így nem igaz, s mennek inkább Hidat építeni. Elvégre: előbb-utóbb a Hídnak is kell egy ifjúsági tagozat, nemde?...
Az ICS vezetőségi tagjai közül többen kapcsolhatók – rokoni- vagy munkakapcsolaton keresztül – bizonyos MKP-s csúcspolitikusokhoz. Így várhatóan majd a magukat függetlenként aposztrofáló „dorasztisták“ is aszerint maradnak vagy dobbantanak, ahogyan a felettük állók eljárnak. Például ha Farkas Iván egy szép napon úgy gondolja, valamilyen oknál fogva – mert mondjuk a Híd pártpreferenciái magasabbak, mint az MKP-é (véletlenül még ilyen is lehet) – átlép Bugárékhoz, akkor több mint valószínű, hogy az MKP ICS elnöke – bizonyos Nagy Péter, civil foglalkozását tekintve bizonyos Farkas Iván parlamenti asszisztense – is úgy fogja gondolni, hogy nem teljesen korrekt az, amit most megfogalmaztak. S kívül – esetleg egy hidas ifjúsági szervezetben – tágasabb. Meg jobb. A potenciális kilépő párosok sora természetesen tovább folytatható...
Majd meglátjuk.

Európai luxus

2009-06-02T14:24:00.011+02:00

Az európai parlamenti választás gyakorlatilag az egyetlen olyan szavazás, ahol megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy elégedetlenségünket hangosan is kinyilvánítsuk. Máskor csak morgolódhatunk, hogy aztán az általunk kisebb rossznak vélt pártra, politikusra szavazzunk. Mert kell. Hogy bejusson. Hogy minél nagyobb számban ott legyünk. Hogy ők ott legyenek.

Én már nem megyek el még egyszer ezekre a hülyékre szavazni – van a nyájas olvasónak az elmúlt évekből ilyen és hasonló beszólásokkal tapasztalata? Biztos. És mi lett a nagy „megmondás“ eredménye? Igen, 95 százalékban az imigyen morgolódó ember mégiscsak elment és teljesítette „polgári kötelességét“. Szlovákiai magyarként ez azt jelenti, hogy bedobta az MKP politikusainak listáját tartalmazó borítékot a szavazóurnába. Aztán hazament, másnap reggelig izgult egy kicsit-nagyon, majd konstatálta, hogy „igen, ott vannak, nem ment kárba az én szavazatom sem“. Hogy utána a következő x évben megint mérgelődjön egy sort. Mert ők annyira hülyék, de annyira, én biziskola, hogy nem megyek el legközelebb szavazni – igen, az eredményt ismerjük...
A hét végén sorra kerülő EP-választás gyakorlatilag az egyetlen olyan szavazás, amikor nem muszáj. De még mielőtt folytatnám a sort, figyelmeztetném nagymagyar és nemzetmentő (plusz pozíciómentő) olvasóimat: eretnek gondolatok következnek. Mi történik, ha fele annyi magyar megy el szavazni, mint öt éve? Mi történik, ha az évek óta jellemző töketlenkedést megunó választó azt mondja, hogy bezzeg ő szarik rá, ezúttal inkább kirándul egyet szombaton? Semmi. Vagyis: ezentúl nem kettő, hanem csak egy képviselőnk lesz Brüsszelben és Strassburgban. Tragédia? Nem hinném. Az már problémásabb lenne, ha a szlovák parlamentben 20 mameluk helyett csak 9 ülne, ha a megyei képviselőtestületekben marginális szerepük lenne a magyar képviselőknek, ha a helyhatósági választások alkalmával otthon maradnánk. De hogy a brüsszeli gittegylet 736 képviselőjéből 2 vagy 1 szlovákiai magyar – amikor van ott másik 22 magyar Magyarországról, x magyar pedig Erdélyországból –, abszolút nem oszt, nem szoroz. Pofázni, ha kell, egy is tud. Sokkal többet pedig úgysem lehet tenni.
Ezzel szemben viszont talán ilyen módon is elmondhatja a választó véleményét pártunkról, „kormányunkról“. Azzal, hogy nem megy, vagy ha igen, másra szavaz. Ilyenkor megengedheti magának.
A távolmaradásnak (vagy félreszavazásnak) és az ebből következő diametrálisan rosszabb MKP-szereplésnek csak egy negatív hozadéka lenne: akadna pár okos ember, aki ezt azzal magyarázná, hogy bezzeg, ha a Béla lenne az elnök, akkor másképpen nézne ki minden... Pedig nem nagyon. Csak a vakolat lenne talán tartósabb.

Gyorsforgalmi miniszterek

2009-05-28T16:54:00.007+02:00

A miniszteri autók nagy és gyors autók. A nagy és gyors autók pedig arra vannak, hogy gyorsan közlekedjenek – vélik nálunk sokan, köztük a miniszterek is.

Pedig nem, attól, hogy valaki miniszteri autóval utazik, nem jelenti azt, hogy országúton 150-el hajthat. Tudom, ez mind fölösleges lárifári, mert a gyakorlat nálunk olyan, amilyen. Minden miniszter(i kocsi) magasról szarik a szabályokra. Így volt ez 15 éve, 5 éve és így lesz még legalább 5 év múlva is. Ezt a rövid elméleti felvezetést csak azért írtam, hogy kontextusba tudjuk helyezni Dušan Čaplovič rakatnyi közjóért felelős kormányalelnök pénteki szolgálati útjait.
A Čaplovič sajtósa által ma kiadott közlemény arról tudósít, hogy a jobb körökben – teljes joggal – csak szalonnacionalistának titulált miniszterelnök-helyettesre holnap sűrű program vár. 10 órakor Párkányban csehszlovák és magyar katonasírokat koszorúz a párkányi csata 90. évfordulója alkalmából – igen, állítólag ilyen is volt (a közlemény szerint a magyar hadsereg „megtámadta“ a várost, de a csehszlovákok megverték őket) –, a heppening után pedig a kormányalelnök „részvételét a város jelen levő vezetőivel és polgáraival történő eszmecserére is felhasználja“. Szóval 10-kor kezdődik az eksön – ami általában késni szokott x percet –, ezen szónokol, koszorúz, majd a végén kedélyesen cseverész egyet.
A miniszter pénteki programjának következő pontja: 14.00, Kiszucaújhely, ahol egy iskolafelújítási projekt záróakkordján vesz részt.
10 óra Párkány, sűrű programmal, 14 óra Kiszucaújhely. A maps.google útkeresője szerint a legrövidebb úton 3 óra 13 perc. Miben fogadunk, hogy Čaplovič 11 előtt nem megy el Párkányból, s hogy ennek ellenére már 14 óra körül vígan a célállomáson lesz?
Ha valaki péntek délután egy után Vágbeszterce vagy Turócszentmárton magasságában leülne a főút mellé, garantált, hogy legalább egy 140-nel robogó fekete BMW-t láthatna.
Persze Čaplovič védekezhetne azzal is: mit tegyek, ha ilyen szorosra tervezik a programomat? De inkább: miért tervezi a miniszter ilyenre a programját, ha tudja, hogy ezt csak haláltempóban lehet teljesíteni?

Megéri játszani

2009-05-28T00:00:00.007+02:00

A Barcának azért jó szurkolni, mert körülötte sokmindent szépen meg lehet ideologizálni. Persze a többi csapat drukkere is ezt teszi, de nem mindig meri bevallani. Mielőtt viszont túlideologizálnánk a tegnapi BL-döntőt, egy valamit talán nyugodtan el lehet mondani róla: legnagyobb hozadéka az volt, hogy visszaadta a fociba, mint játékba vetett hitet. A Barca győzelme azt üzente: igen, megéri játszani. Mert játékkal is lehet nyerni.

Az egészet egy bizonyos Hendrik Johannes Cruijff nevű úriember kezdte. Ez a hollandus 1988-ban KEK-győztes edzőként az Ajax kispadjáról Barcelonába érkezett. Egyszer, 15 évvel azelőtt már megjárta ezt az utat, de a második utazás mélyebb nyomokat hagyott a futballtörténelemben. Ez a holland fickó fokozatosan összerakta Európa akkori egyik legjobb csapatát, s főként, a kontinens legszebb focit játszó csapatát. Ez a gárda négy bajnoki cím mellett egy-egy KEK- és BEK-serleget gyűjtött össze, maga mögött hagyva egy-egy sikertelen KEK- és BL-finálét is. De a sok siker mellett máig játékával emlékezetes, amiért anno a Dream Team elnevezést kiérdemelte.
Ennek a csapatnak volt egyik fiatal, ám hamar oszlopossá váló tagja, egy bizonyos Josep Guardiola i Sala nevezetű katalán úriember. Akibe - mint ahogy sok más akkori társába is - Cruijff a jelek szerint sikeresen beleoltotta a támadófocit, a labdajáratást, az egyérintőzést, a játékot. S szerencsére ez a fiatalember ezt később sem felejtette el, rázta le magáról.
A fociban hosszú évtizedek óta vív egymással ádáz csatát a játék és a küzdelem. Hol egyik, hol másik kerekedik felül. A meccs sosincs lefutva, végső győztest ebben a "sportágban" nem fognak hirdetni. Ám az ilyen sikerek, mint ez a tegnapi katalán, talán el tudják hitetni a játékosokkal, edzőkkel, klubvezetőkkel és szurkolókkal, hogy így is eredményes lehet valaki. Hogy a sikerhez nem kell megölni a játékot. Elég játszani. S győzni.
Játszunk, s győzzünk. Játszottunk s győztünk. Erről szólt a római finálé, erről szólt az egész év.

Egy nézhetetlen döntő (?)

2009-05-27T10:53:00.012+02:00

Ma este háromnegyed kilenckor egymásnak esik a két legjobb európai liga friss győztese, hogy megmérkőzzenek a legnagyobb presztízsű európai serlegért. Mindenki álomdöntőt vár. A résztvevőket nézve az is lesz, de nagy az esélye, hogy ez is egy taktikai csatározások miatt nézhetetlenné fajuló döntővé válik. Az elmúlt évtizedek álomdöntőinek nagy része sajnos ilyen volt.

E sorok szerzője abban a szerencsés helyzetben van, hogy elmondhatja magáról, mindkét döntőbeli csapat szimpatikus számára. Ugyanakkor bevallottan a katalán alakulat az igazi kedvence. Illetve az, amit általában a pályán „művelnek“. Így akármelyik gárda is nyer ma, ha megérdemelt lesz, a szerző nem lesz különösen elégedetlen. Hacsak egy kicsit amiatt nem, ha esetleg nem jönne össze a triplázás, hiszen erre mégis viszonylag ritkán adódik alkalom...
A mai döntő abból a szempontból is rendhagyó, hogy ritkán jut el idáig két olyan csapat, amelyik az egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, saját, magasan jegyzett bajnokságának tagjai felé nőtt, és megérdemelten jutott el oda a BL-ben is, ahová. És emellett még nézhető, modern, szerethető focit játszik. Meg persze a többiek is elismerik, hogy ott a helye. Utoljára ilyen döntőt 1999-ben láthattunk a Nou Campban, a most is döntős és címvédő MU és az akkor nagyon peches Bayern jóvoltából (mindkét csapat bajnos és hazai kupagyőztes is volt már akkor). És itt tegyük hozzá: emlékeim szerint az a meccs sem színvonala miatt lett emlékezetes. Hanem az utolsó három perc miatt...
1999 előtt talán 1994-ben került sor utoljára ilyen döntőre, és itt is van – és lehet – pár rokon vonás a maival. Egyrészt az FC Barcelona játszotta, amely akkor is, most is bajnok hazájában (habár akkor csak az utolsó fordulóban vált azzá), másrészt pedig akár hasonlóan sokkoló eredmény is születhet a találkozón.
Igen, ebben a meccsben minden benne van. Míg egy MU-Chelsea döntőről előre meg lehetett jósolni, hogy nem lesz egy lehengerlő előadás – merthogy a Chelsea ehhez nem partner –, addig a mai két döntős neve garancia arra, hogy semmire sem vehetünk mérget.
Szinte biztos, hogy mindkét csapat gólt, gólokat fog akarni lőni – ez a mai fociban már nem teljesen természetes, lásd például a fentebb említett kék alakulatot –, de ugyanakkor nem szeretne először „inkasszálni“. Ezen szerény véleményem szerint nagyon sok fog múlni.
Az első gólon. Ha a 60. perc magasságáig nem születik találat, a címben megjósolt döntőre lesz a legnagyobb esély. Taktikázás, próbálkozás, helyzetecskék, mezőnyjáték. Ilyen esetben agyon szoros eredmény várható, a győzelemhez pedig talán egy jó adag szerencsére – akár á la 99 – is szükséges lesz. Ha az első gól még a 30. percig megszületik, szinte biztos, hogy szebb mérkőzésre lesz kilátás. Olyan meccsre, amelyben viszont akár a sok, nagyon sok gól is benne van. Itt ugyanis érvényes, hogy mindkét csapat képes nagyon sok gólt rúgni még a legerősebb ellenfeleknek is. Ha valamelyik szekér beindul, a második rúgott gól után valószínűleg már csak az lesz a kérdés, hogy mikor állnak le a fiúk.
1-0? 3-2? Tizenegyesek? Vagy 3-1, 4-0?
Én ez esetben inkább nem tippelnék. Győzzön a jobbik! Személy szerint remélem, ez ma este a Barca lesz.

Pár no comment a hétvégéről

2009-05-24T21:13:00.009+02:00

Nem csak a munkanapok, a hétvégék is számos borsos közéleti eseményt, beszólást szállítanak. Az alábbiakban az utóbbi két nap általam legszebbjeinek tartottakat gyűjtöttem össze egy csokorba.

Csáky Pál Tornalja környékén 103 km/h-s sebességgel hajtott egy 50 km/h-s sebességkorlátozású területen. Igen, politikusokkal sajnos megesik. És az sem volt szép, hogy Csáky szart rá kifizetni a 400 ojrós büntit - pedig ő tényleg megtehetné -, beérte egy híg kis bocsánatkéréssel. "Valószínűleg kissé túllőttem a célon. Állítólag 50-es van ott, nem tudom, valahogy nem vettem észre" - mondta. Poénos egy fickó...
De nem ez a lényeg! Hanem az, ahogy egyesek ezt megkommentálták. Jöjjön az első hétvégi gyöngyszem, Rafael Rafaj szájából: "Nem is azzal van a gond, hogy a képviselői mentelemi jogára hivatkozott, hanem hogy nem próbált emberi módon kommunikálni." Mármint a rendőrrel. Hát igen, nem lehet mindenki olyan kommunikációs géniusz, mint Rafaj pártbeli főnöke, aki pár hete szépen lekommunikálta problémáját a parlament parkolóházában szolgálatot teljesítő rendőrnővel. "Te p...! Azonnal engedd be a sofőrömet! Ki vagy te? Mit keresel itt? Hogy hívnak téged, te p...?" Kommunikáció mindenek felett.

Államfőnkről eddig is tudtuk, hogy a populizmus és képmutatás mestere. A hétvégén ez utóbbi oldalát domborította egy kicsit ki. Gašparovič szerint elfogadhatatlan, úgymond arrogáns, hogy az ellenzéki képviselők és a média egy része az Alkotmánybíróság döntését kritizálja, mert az meg merte szüntetni a Speciális Bíróságot. "Szokatlan, kvalifikálatlan, illetlen s főként arrogáns a médiában támadni az Alkotmánybíróság bíráinak döntéseit, ahogyan a többi bíróság bíráinak erkölcsi kreditjét kérdőre vonni" - véli az államelnök. Most tegyük félre azt, hogy mit gondolunk - s velünk együtt az ország nagy része is a hazai bíróságok munkájáról -, ehelyett nézzük meg a 90-es évek Gašparovičát. Aki akkor parlamenti elnökként egészen másként kezelte az Alkotmánybíróság döntéseit. Amikor a testület kimondta, hogy az akkori parlament alkotmányellenesen fosztotta meg mandátumától František Gaulidert, ő nem kritizált arrogáns módon. Egyszerűen csak nem respektálta a bíróság döntését. Nem szebb megoldás ez? Most mit kell hümmögni, sokkal egyszerűbb szembeköpni, nem?

Végül jöjjön egy vasutas hír. Röviden: az orosz vasúti társaság vezérigazgatója járt mifelénk, új szélesnyomtávú vagonok átadásán vett részt Tőketerebesen. Tudjuk, Ficóék szélesnyomtávú vasutat akarnak nyomtani Szlovákián keresztül Bécsbe, valójában ez a projekt kapott egy kis PR-t ezzel a terebesi kiruccanással - ahová természetesen a kormányfő sem volt rest elmenni.
Nézzük először Fico üzenetét. "Meg vagyok róla győződve, hogy ez az aktivitás rendkívül fontos Kelet-Szlovákia szempontjából" - mondta Fico. Valóban. Jelenleg az 5000 ezer lakosú Tiszacsernyőn és környékén 10 emberből 11 a vasútnál dolgozik, ezek nagy része abból él, hogy a szlovák-ukrán határon ér véget a szélesnyomtáv. Ha megépül az országot átszelő szélesnyomtáv, keleten gyakorlatilag mindenkit kirúgnak, hogy helyettük Pozsonyban vagy Bécsben vegyenek fel 1500 - 3000 rakodómunkást. Ja, hogy ott nem találnak olyat, aki annyi pénzétz lapátolna, mint Csernyőn? Nem baj, majd szélesnyomtávon fogjuk őket Pozsonyba szállítani szállítani...
Az eksönön Fico mellett az orosz vendég is "villantott" egyet. "A szélesnyomtávú vasút iránt nagy érdeklődést mutatnak magyar és lengyel partnereink. Az elmúlt hétvégén többször beszéltünk erről a magyarokkal, akik igyekeznek minket tárgyalóasztalhoz húzni. Informáltak minket arról, hogy nagyon szeretnék kiépíteni a szélesnyomtávú vasutat, s ezt a projektet a kormány is támogatja és van rá pénze is" - mondta a Vlagyimir Ivanovics Jakunyin névre hallgató orosz vasúti vezérigazgató. A magyar kormány valószínűleg a napokban azért kezdeményezte a 13. havi nyugdíj eltörlését, hogy a szélesnyomtávra spórolhasson. Van ott pénz, perszehogy... Még jó, hogy Jakunyin elvtárs van, akiket ennyire hülyének nézhet.

Autonóm jegyzetíró

2009-05-18T14:45:00.005+02:00

Nem nagyon szeretek Dag Daniš tollából kommentárt olvasni, de néha megesik. Aztán általában bánom és csodálkozom, hogy hogyan lehet ő az egyik legolvasottabb szlovák véleményformáló napilap fő jegyzetírója.
Néha természetesen előfordul, hogy jót és eredetit ír. Elgondolkodtatót. De valóban csak néha.
És amikor ilyet olvasok, nem tudom, hogy őt ezért „fizeti“ valaki, vagy csak úgy szimplán blöki. Vagy csak tudja, hogy az autonómia szó és téma szép számú klikkelést hoz?

Félreértett eredmények

2009-04-06T19:47:00.007+02:00

Mint minden eredményt, a hétvégén lefolyt államfőválasztás végeredményét is sokféle képpen lehet értelmezni. Értelmezni és félreértelmezni is. Hosszú távon pedig az jár jól, aki a tényekből a megfelelő tanulságokat tudja levonni. Az első jelek alapján félő, hogy az ellenzék nem ebbe a csoportba fog tartozni.

Már a választások első fordulója után látszottak annak a jelei, hogy az SDKÚ– MKP–KDH triumvirátus politikusainak nagy része alatt kissé elszaladt a ló. Amikor a havonta ismétlődő közvéleménykutatások által tizenszázalékokra sem „értékelt” pártok megmondóemberei a 47–38 százalék számpárok láttán azt kezdték mondogatni, „nem is olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tűnik, a koalíció nem is verhetetlen, nem is vagyunk olyan népszerűtlenek”, már érezni lehetett, a hosszú évek kormányzásában és belpolitikai viharaiban megedződött közszereplők nem jó oldaláról közelítik meg a dolgot.
Az államfőválasztás első és második fordulójának eredményei valóban hordoznak magukban olyan üzenetet, mely a jelenleg kormányzó kampániának okozhat fejtörést. Hiába vezetnek magasan az rendszeresen publikált előrejelzések alapján, az elnökválasztásban azért meg kellett izzadniuk – pedig jelöltjük nem egy friss politikai kreatúra volt, hanem az évek óta magas népszerűségnek örvendő hivatalban lévő államfő.
Az eredmény tehát egyrészt azt mutatja, hogy verhető a jelenleg hatalmon lévő csoportosulás. Az ellenzék szempontjából viszont tragikus következményekkel járhat, ha a választásoknak csupán ezt az egyetlen üzenetét veszi észre. Fico talán valóban nem olyan népszerű, mint amilyennek tűnik, de ami még ennél is fontosabb: Radičová nem azért ért el ilyen remek eredményt, mert ebben az ellenzéki „márkanevek” segítették volna, hanem pont azért, mert többé-kevésbé sikeresen tudta potenciális támogatóival feledtetni, hogy „azok” is ott vannak a háttérben. A választási eredmény reális, de ugyanígy sokat elárulnak a közvéleménykutatások adatsorai is. A helyes következtetést pedig csak ezen adatok együttes értelmezésével vonhatjuk le: sokan változást szeretnének látni, de a jelenlegi ellenzéki politikusok nagy részét nem tartják elég hitelesnek arra, hogy szavazataikat rájuk adva, rajtuk keresztül realizálják ezt a változást.
Radičová egy új arc volt, mint ahogy viszonylag újak voltak azok is, akik mögötte és mellette álltak a kampányban. Melyik, 2006 előtt sok évig aktív és politikailag amortizálódott SDKÚ-s csúcspolitikus ért volna el ilyen eredményt a 2009-es államfőválasztáson? Egyik sem. Az elnökválasztás fő üzenete tehát az, hogy ehhez hasonló vagy akár jobb eredmény elérhető a 2010-es parlamenti választásokon is – Fico verhető –, ám nem a lejárt szavatosságú ellenzéki vezetőkkel, az általuk képviselt ötlettelenséggel, színtelenséggel és hiteltelenséggel.

Egy mítosz utóélete

2009-03-17T19:14:00.018+01:00

Aki nem szavaz Radka Ivetovára, az gonosz. Nagyon. Ezzel ugyanis Ivetová fő riválisát, az aktuális fő gonoszok hűséges kiszolgálóját támogatja. Vagyis Gašpar Ivanovičot. Mítosz, prekoncepció, propagandista bűvészmutatvány? Minek is nevezzük? És kik művelik? Miért?

Mint minden mítosznak, az államfőválasztásinak is van bizonyos reális alapja. Illetve volt. 2004-ben egy április 3-ai szombaton Eduard Kukan SDKÚ-s elnökjelölt nagyon csúnyán elhasalt, amit utólag úgy lehet értékelni, hogy az akkor kormánypárti erők szétforgácsolták támogatásukat, sok jelöltet indítottak, így a két bitang – Mečiar és Gašparovič – jutott a második fordulóba.
Ebből egyesek 2009-ben azt a következtetést vonják le, hogy mindenki, aki nem Ivetovára szavaz, hibát követ el, ugyanis ezzel már az első körben győzelemhez segítheti Ivanovičot. „Lásd, mi történt 2004-ben!“ – mondják. Igen. Nézzük is meg, mi volt 2004-ben! Ha nem számítjuk a futottak még kategóriába tartozókat, akkor azt mondhatjuk, öt éve az akkori kormánypárti szimpatizánsok Eduard Kukan, František Mikloško és Martin Bútora közül választhattak, az akkori ellenzékieket Vladimír Mečiar és Ivan Gašparovič igyekezett megszólítani, míg Rudolf Schuster koalíciós (1999-ben ők támogatták) és ellenzéki szavazatokra (nekik nyalt már akkor) is számíthatott. Kukan 22,09, Mikloško és Bútora pedig 6,51–6,51 százalékot szerzett. Ilyen helyzetben a koalíciós szavazatok úgy forgácsolódtak szét, hogy közben két, a nem a futottak még kategóriába tartozó ellenzéki jelölt volt versenyben. Aláhúzandó a kettő szócska. Ugyanis a második körbe pont két jelölt juthat be. Itt tehát megvolt az esélye, hogy mind a kettő az egyik táborból kerül ki – és ez meg is történt, ugyanis a másik tábor szavazatai három jelölt között oszlottak meg.
2009-ben ezzel szemben az egykori ellenzéki, ma koalíciós tábornak csak egy esélyes jelöltje van Gašpar Ivanovič személyében. 2004 jelenlegi ellenzéki szemmel tehát azért nem ismétlődhet meg, mert a második körbe így is, úgy is egy ellenzéki jelölt be fog jutni – ez valószínűleg Ivetová lesz. Aki viszont nem rá szavaz, hanem például Mikloš Františkóra vagy Martina Zuzankovára, az ezzel nem Ivanovičot támogatja. Sőt, mivel nem Ivanovičra szavaz, ezzel tőle vesz el szavazatot, az őrá leadott voksok arányát rontja. 2004-ben sem egyenként Mečiart vagy Gašparovičot támogatta a „szerte“ szavazó „koalíciós“ voksoló, hanem azt a lehetőséget erősítette, hogy az előbb nevezett mindkét jelölt bejut a második fordulóba. Mindkettő. Most viszont nincs kettő, csak egy. Ezért 2004 objektíve nem ismétlődhet meg.

A fent leírt elnökválasztási mítoszt terjesztőket három nagy csoportba lehet sorolni:
– tudatlanok,
– propagandisták,
– demagógok.

Az első csoportba azok tartoznak, akik vagy nem nézték meg jól, miről is van szó, csak átvették a hangzatos szólamokat vagy egyszerűen nem rendelkeznek a helyzet felismeréséhez szükséges minimális analitikus képességgel sem.
A második és harmadik csoportot azok alkotják, akik nagyon is képben vannak, ám a mítoszt eszközként használják fel. A propagandisták Ivetová szekerét tolják (ezzel nem Ivetovát minősítem, az ő szekerét egy sor nem propagandista is tolja), neki szeretnének minél több szavazatot szerezni, ezért vetik be elrettentésként ezt az átlátszó trükköt. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik valamilyen okból rühellik az egyik kevésbé esélyes jelöltek – például Františkót –, ám ezt így nem akarják leírni, ezért valamilyen álokot keresnek az ő pocskondiázására. A „megbontja az ellenzéki egységet“ szólam pedig elég hangzatos ehhez.
A probléma csak azzal van, hogy ezt a módszert olyanok használják, akik módszereik miatt is kritizálják a jelenlegi „vörös cunamit“ megvalósító kompániát. Ha pedig hozzáállásban, tisztességben nem nagyon különbözünk tőlük, akkor miben? Például alacsonyabb járulékokat és adókat szeretnénk? Ez édeskevés...

A jelöltek neveit a kampánycsendre való tekintettel írtam át – hogy poénkodjunk egy kicsit...

Szelektív múlt

2009-03-16T16:05:00.013+01:00

A múlt megváltoztathatlan, de letagadható. Valószínűleg ez a jelenlegi államfő mottója is, ugyanis 1998 – illetve 2002 – előtti múltjához nem nagyon ragaszkodik.

Ivan Gašparovičnak jelenleg három weboldala van – az egyik a hivatalos államfői oldal, ezen kampányanyagok nincsenek (hacsak nem tekintjük kampánynak politikai tevékenységét), a másik Gašparovič személyes hivatalos oldala, a harmadik pedig támogatói weblapja. Az utóbbi kettő tartalma nagyrészt fedi egymást.
Mint ismeretes, a jelenlegi államfő Vladimír Mečiar pártjában vált ismertté, s ugyanakkor ez idő alatt lehetett jellemét (pontosabban jellemtelenségét) is legjobban megismerni. Az 1992 és 1998 közötti időszakhoz képest 2004-től már csak egy Gašp-lightot láthatunk az államfői hivatalból integetni.
Ha megnézzük a fent írt két, kampánycélokat szolgáló elnök(jelölt)i weboldalt, mindkettőn minimális számú információt találunk 2004 előtti közéleti múltjáról. Mintha az államfő öt évvel ezelőtt született volna meg. Vagy inkább újjá. A galéria szekcióban több tucat képet találunk, amelyek közül viszont csak egyen látható Mečiar is (a bejegyzésben látható képen). Ezzel szemben kilenc fényképen virít az elnök mellett (vagy mögött) a jelenlegi kormányfő, Robert Fico. Pedig őt csak öt éve szolgálja, istenigazából pedig csupán három éve, amikor a „szociáldemokrata“ besüppedt a miniszterelnöki bársonyszékbe. Ezzel szemben korábbi főnöke, Mečiar valagát több mint tíz éven keresztül nyalta – 1992-ben már azért mentette fel őt csehszlovák főügyészi tisztségéből Václav Havel akkori államfő, mert az ügyészség fejeként már akkor is tétlenkedett. Természetesen az akkori főmuftit segítendő. Aki aztán 2002-ben a parlamenti választások előtt váratlanul dobta őt.
Az államfő önéletrajza sem beszédesebb a fotógalériáknál. A három fentebb nevezett oldalon található curriculum vitae egyike sem tesz említést arról, hogy melyik párt tagja volt egy évtizeden keresztül s kinek a kormányát segítette. Ha beütjük a keresőbe a HZDS rövidítést, a hivatalos államfői weblapon kívül egyik Gašparovič-oldalon sem kapunk rá találatot – a hivatalos oldalon is csak azért, mert államfőként akaratlanul is kapcsolatba kerül volt pártjával.
Vannak, akiknek mindegy, hogyan érik el céljaikat, a reflektorfény és a kényelmes élet megszerzéséért hány valagot kell kinyalniuk. Ezek közé tartozik köztársasági elnökünk is. Mivel viszont egyszerre csak egy fősegget lehet nyalni, nem marad más hátra, mint letagadni a korábbi valagfényezéseket.

Love me tender

2009-03-13T16:22:00.008+01:00

Minden annak a bizonyos második Dzurinda-kormánynak a töketlenkedésével kezdődött. Az unió tagjai közé vett minket, sőt, még egy rakás vissza nem térítendő támogatást is megszavazott nekünk. Eurómilliárdokat 2013-ig. De ugyebár ez a Dzurinda képes volt odaadni a szerencsétlen MKP-nak az uniós támogatások lehívása szempontjából kulcsfontosságú tárcák nagy részét, az eredmény pedig nem sokat váratott magára. Alig jött a lé, az unió pedig toporzékolt, hogy nem merítünk kellő tempóban.
2006-ban jött Fico és csapata. A fiúk először körbenéztek, felmérték a terepet, összeírták a károkat, majd munkához láttak. Érezték, hogy sürget az idő, gyorsan le kell hívni az uniós milliárdokat, mert különben örökre elvesznek számunkra. Nagy gyorsan pályázatokat írtak ki, ahol csak lehetett, elfaliújságolták. Pechükre jelentkező alig volt, minden tenderre csak egy-egy konzorcium vagy cég nyújtott be pályázatot.
Az idő még tovább sürgetett, sok a formalitás a tendergyőztes cégekkel történő szerződésírások körül is. A pénzt meríteni kellett, de gyorsan, nagyon gyorsan, így végül nem maradt más hátra, mint két-háromszoros áron tévéreklámokat készíttetni, kétszázszoros áron logókat terveztetni. Veszett volna kárba, s vándorolt volna inkább vissza a brüsszeli főkasszába az országunknak odaítélt temérdek pénz? Nincs jobb helyen az a hazai vállalatoknál?
A hülye sajtó viszont ezt nem érti. Ők mindenáron vért szeretnének látni folyni. Kétmilliós logó, botrány. Faliújságtender, botrány. De hát mit kellett volna tenni? Hagyni veszni a pénzt?
A rohadt ellenzék meg röhög a markába. Sunyi módon meghúzódik, néha előhúzza a témát – „váltsuk le a minisztert“ –, pedig nagyon jól tudják, hogy mindez miattuk van így. Csak ők tehetnek róla. Minden jó elrontói.

Hétköznapi merényletek

2009-03-11T16:20:00.007+01:00

Németországban 16 halott. Amerikában 10. „A picsába“ – reagált egy női ismerősöm egy hasonlóan dermesztő hír kapcsán korábban.
Nem csak fegyverrel lehet merényletet elkövetni. Az indokolatlanul megválasztott szavak is mély nyomot tudnak hagyni az emberek lelkében.
A maga nemében minden merénylet szörnyű.

Megj.: blogom olvasóitól elnézést kérek, hogy olyan szóval találkozhattak a szövegben, mely elüt a bejegyzések nyelvezetétől. A helyzet hű leírása végett muszáj volt pontosan idéznem.

Gondolatok egy petícióról

2009-03-10T17:08:00.015+01:00

Több hazai magyar civil szervezet és az MKP (na meg annak ifjúsági kiratakszekciója) petíciót indított kisebbségi jogaink betartásáért. Megint jönnek, kopogtatnak. Aláírásokat akarnak. Szép. De mire is, és kik is? Miről árulkodik a kezdeményezés?
Egy mondattal összefoglalva arról, hogy az 1998-ban hatalomra kerülő magyar pártnak rohadtul nem volt stratégiája és koncepciója a legfőbb kérdésekben. Normális esetben ugyanis pitiáner ügyek helyett a legfontosabb az lett volna, hogy hosszú távon biztosítsák a kisebbség jogállását, fejlődésének lehetőségeit. Hogy ha netán kibuknának a kormányból – aminek veszélye négyévenként minden párt előtt ott lebeg –, akkor se omoljon minden össze, csak a részletkérdések változhassanak. De hol vagyunk mostanság a részletkérdésektől?...
Első látásra a petíció mind a négy pont szimpatikusnak tűnik, az egyetlen bökkenő csak abban van, hogy a petíciót „társkitaláló“ MKP nyolc éves regnálása alatt – hogy Csáky Pál elnök úr kedvenc szavát idézzük – elegánsan elébe mehetett volna az utóbbi években keletkezett problémáknak. Amelyek miatt most az aláírásunkra ácsingóznak. Arról nem is beszélve, hogy konkrétan a petíció második pontja – mely azt kéri, hogy a törvény engedélyezze magyar nyelvű regionális rádió- és televízióadók használatát és ne legyen kötelező a kétnyelvű sugárzás – már 1995 óta ott éktelenkedik az ide vonatkozó, államnyelvről szóló jogszabályban (270/1995 tc.). 1995 után három évvel került a magyar párt kormányra, ahol is nyolc éven át pöffeszkedhetett. Ezt nem lehetett volna akkor megoldani?
Hasonló a helyzet a petíció harmadik pontjával is. Eléggé naiv elképzelés egy nacionalista politikát folytató kormányzattól elvárni, hogy majd regionális nyelvként ismeri el a magyart Szlovákiában. Nem ment volna ez egy picit könnyebben 1998 és 2006 között?
Ami pedig a Pátriát és a tankönyveket illeti: kellemetlen ügyek, piszkálódás velünk szemben. Itt is viszont helyénvaló a kérdés: az említett nyolc év alatt nem lehetett volna ezeket a kérdéseket rendezni? A Pátria agóniája nem 2006-ban kezdődött. A magyar adást már hosszú évek óta nagyrészt csak az idős korosztály hallgatja (ez kb. a színvonal és a műsorszerkezet minőségéről vall), alkalmazottaik fizetése – amire feltűnően sokat panaszkodtak az elmúlt két évben – nem 2006 óta alacsonyabb szlovák kollégáik béreinél. Azelőtt is az volt. A frekvenciatanács élén pedig ugyebár évekig egy bizonyos Agócs Valéria állt, akit anno az MKP nevezett posztjára. A tanács pedig évekig „koalíciós többséggel“ működött – a koalíciós többség alatt természetesen a régi koalíció többség értendő.

Végezetül még egy gondolat a regionális nyelvi státuszhoz: fontos, jó lenne. De ugyanilyen fontos, hogy élni is tudjunk jogainkkal. A már meglévőkkel. A magyarok többsége viszont sajnos csak szűk családi körében használja anyanyelvét. A hivatalokba már zsiadosztyokkal futkosunk, sok helyen még a magyar utcaneveket is lusták kitenni, arról pedig ne is beszéljünk, az üzletek hányad része írja ki Dél-Szlovákiában magyarul is nevét, terméklistáját, illetve mindent, amivel a kedves ügyfél találkozhat. Avagy: magyarok egymás közt, szlovákul. Oda neked regionális nyelv(használat)!

Gašparovič tönkreteszi az őt ócsároló weboldalt

2009-03-05T18:44:00.016+01:00

Tegnap beindult az Ivan Gašparovičot ócsároló Rossz Államfő nevű oldal, ám hőn szeretett elnökünk megmutatta, hogy vele nem lehet ilyen könnyen kicseszni. Még ugyanaznap annyi blődséget beszélt össze egy pozsonyi egyetemen, hogy az oldal szerkesztői újra frissíthetik a weblapot. Kézzel fogható az államfő stratégiája: újabb és újabb bonmotjaival tönkre akarja tenni a negatív kampányt végző szájtot. A kiélezett netes versenyben ugyanis csak azok a weboldalak állhatják a sarat, amelyek képesek frissíteni, az államfő ilyen arányú mellébeszélési áradata mellett viszont az oldalt beindító szervezetnek állandó munkatársakat kell felvennie a frissítéshez. Az öreg tud valamit...

A Gašpit ócsároló oldalt mindenki megtekintheti – érdemes –, nézzük inkább csütörtöki kijelentéseit. Az elnök a Lisszaboni szerződés és a műszaki értelmiség jövője című előadásában és az azt követő beszélgetésen mindenről beszélt, csak az előre megadott témáról nem. Most őszintén: kampányidőszakban mit vártunk egy jelölttől?
Az államfő nem győzte dicsérni a Fico-kormányt, szerinte az ellenzék csak ne ugráljon, teljesen természetes, hogy a kormány rá se tesz válságoldó javaslatcsomagjaira. Állítása szerint a kormány azzal, hogy létrehozta a válságtanácsot, „opponentúrát hozott létre“. Az öreg csak arról feledkezik meg, hogy demokráciában nem a végrehajtó hatalom által létrehozott tanácsok a döntőek, hanem a parlament, mely minden és mindenek felett áll, mert a nép választotta. Azért, hogy törvényeket hozzon és változtasson meg, minisztereket válasszon meg és hívjon vissza.
Gašparovič szerint az is teljesen okés, hogy a kormány rohadt drágán akar autópályákat építeni. Vigyázat, gyöngyszem következik! „Úgy vélem, ha kétszer drágább is lesz a sztráda, pénz mindig találtatik, ki is lesz fizetve.“ Majd hozzátette, hogy ne feledjük: a sztrádaépítésnek köszönhetően többszáz új munkahely jön létre. Hát igen, csak óvatosan tegyük hozzá, hogy az új munkahelyek akkor is létrejönnének, ha normális áron építenék az utakat, ahhoz nem kell szétlopni a projektet. Abból a pénzből pedig, amely a haverok zsebébe megy – a dupla összeg fele –, többezer új munkahelyet lehetne teremteni akármelyik ágazatban.
Az államfő beszélt a volt amerikai elnöknél tett tavaly őszi látogatásáról is. Vigyázat, gyöngyszem következik! „Ő mondta nekem, szó szerint azt mondta, hogy ezek a disznók zabáltak, de az én gyomrom fáj. A nagy bankokra, a nagy nemzetközi korporációkra gondolt, hogy egyszerűen elfeledkeztek arról, hogy a közpénzek másról szólnak, nem csak arról, hogy nekem nagy nyereségem legyen, hogy nekem jól menjen a sorom.“ Igen. Pár sorral feljebb még azt mondta, hogy mindegy, mennyi közpénzből építünk sztrádát. Vagyis mennyi közpénzből laknak jól egyes lobbisták. Apropó, erről jut eszembe: a közpénzek valóban másról kellene, hogy szóljanak: nem arról, hogy minden magát szarban lévőnek deklaráló banknak, autógyárnak milliárdos mentőcsomagot dobunk.
Az elnök Fico tavalyi felfedezetteiről, az ószlovákokról (avagy a starý ujo a starý Slováciról). Gašparovič szerint a szlovákok már 1200 évvel ezelőtt is éltek, „de ezalatt az idő alatt nem volt szabad szlovákul beszélniük“. Mondanunk sem kell, ez egy újabb gyöngyszem. Ezek szerint a szlovákoknak annak ellenére sikerült megőrizniük és fejleszteniük nyelvüket, hogy valójában 1200 évek keresztül nem is használhatták azt. Avagy engedjük szóhoz jutni magát az államfőt. „Az alatt az 1200 nehéz év alatt a szlovákok megőrizték saját területüket, nyelvüket, kultúrájukat, vallásukat és ma elismert, nyitott, olvasható és felelős állam vagyunk.“
Gašparovič szerint Szlovákia „nem ül a sarokban“, az ország külpolitikája világszerte ismert és elismert. Vigyázat, ismét gyöngyszem következik! „Ha nincs Szlovákia, Koszovót már régen elismerte volna minden állam.“ Talán még maguk a szerbek is. Hm, komolyan jó, hogy vagyunk. Államunk létének egy magasabb dimenziójú értelmét lelhettük meg.
Szépek vagyunk, fontosak, elismertek és sikeresek. Örüljünk neki.
Pláne, ha ilyen jó államfőnk van. Még meddig?

Grassalkovich

2009-03-05T15:38:00.017+01:00

Hamarosan lezavarjuk az államfőválasztás első fordulóját, amelynek (egyik) tétje az, mely két személy közül választhatjuk ki két héttel később azt a személyt, aki beköltözhet a Grassalkovich-palotába. Avagy szlovákul a Grasalkovič-palotába.
Ebben a bejegyzésben nem a választással, hanem a palota nevével szeretnék egy picit foglalkozni, amely jó példája lehet annak, hogyan ferdül el a nem megfelelő olvasásmód, majd az eltorzított átírás miatt egy név eredeti formája és kiejtésmódja.
A Grassalkovichok ősei a török hódoltság idejében érkeztek – több más (nem csak) horvát nemesi családdal egyetemben – az akkori Észak-Magyarország területére. Tagjai gyors karriert futottak be, amelynek köszönhetően a 18. században rövid idő alatt bárói, majd pár évre rá grófi címet kaptak, s emellett természetesen nagy vagyonra is szert tettek.
A vagyon nem ér önmagában semmit, ha az ember nem prezentálja ezt méltóképpen. Ezt már akkoriban is jól tudták a gazdagok, ezért a Grassalkovichok egy szép nagy kastélyt húztak fel az ország akkori adminisztratív központja, Pozsony szélén, mondhatni, akkori kertvárosában.
Ezt az épületet Grassalkovich-palotának hívják. A szlovák helyesírás viszontagságainak köszönhetően természetesen ezt a nevet is szlovákosítani kellett, így a végére rádobtak egy „mekcsenyt“, a középső s-re viszont elfelejtettek tenni. Valószínűleg azért, mert anno azt hitték – mivel a név szláv eredetű –, a közepe sz-nek olvasandó, így: graszalkovics.
A szlovák köztudatba és a hivatalos nyelvhasználatba így a Grasalkovič név vonult be, pedig helyesen Grašalkovičcsá kellett volna szlovákosítaniuk.
Felvetődhet természetesen az a lehetőség is, hogy mi magyarok olvassuk rosszul a nevet, mert azt eredetileg grasszalkovicsnak kellene olvasni. Ha nem elégszünk meg azzal a válasszal, hogy anno a cs helyett ch-t irtak, ahol pedig s-t akartak ejtetni az olvasóval, ott megduplázták az s-betűt, akkor az ügy tisztázására segítségül hívhatjuk a google-t is.
A legnagyobb internetes kereső horvát verziója 22 találatot ad (nem 65-öt, ahogy először kidobja) a Grašalković névre és hetet a Grasalkovićra – ennek nagy része viszont a Grassalkovich-palota szlovák megnevezésére mutat, tehát kvázi a szlovák írásmód által befolyásolt –, az Antun Grašalković névre 18 találatot kapunk, az Antun Grasalkovićra pedig csak hármat. A palota építtetője a wikipedia horvát oldalán is Grašalković formában szerepel , mégha a szócikk minimálisan rövid is. Ez alapján tehát kijelenthetjük: a horvátok is s-el ejtik a Grassalkovich nevet, a hiba így vélhetően nem a mi készülékünkben van.
Mivel viszont a név már régen bekerült a szlovák köztudatba – a két világháború közötti szlovák állam elnöki palotája is a Grassalkovich-palota volt –, kicsi az esélye annak, hogy akár egy tucatnyi tényfeltáró, felvilágosító írás megjelenése után is helyesen ejtsék a szlovákok az egykori főnemes nevét. És ebben a bejegyzésben még nem is szóltunk arról, hogy mi a francért kell minden – vagyis majdnem minden – 1918 előtt az akkori Magyarországon élt jelentős személy nevét szlovákosítani, azaz miért nem lehet Grassalkovich szlovákul is Grassalkovich...

A cikk apropóját az szolgáltatta, hogy Grassalkovich Antal (vagy Antun Grašalković) 315 évvel ezelőtt ezen a napon született.

Morális oszlopok

2009-02-03T17:19:00.007+01:00

Pavol Paška. Vagy Rafael Rafaj. A szlovák parlamentarizmus etalonjai. Ez előbbi a törvényhozás februári ülésszakának megnyitása alkalmából felszólította az ellenzéki honatyákat, hogy adják vissza képviselői mandátumukat. Merthogy csaltak, képviselőket vásároltak – állította mindezt Daniel Lipšic „vallomása“ alapján. Paška szerint a távozással „törlesztenék az erkölcsi adósságot választóikkal szemben“. A házelnök még azt is hozzátette, szerinte miért nagyobb a jelenlegi parlament bizalmi indexe a 2002 és 2006 közöttinél: „a parlamentben ma az értékek kemény szabályai vannak hatalmon“. Hát valóban, ezt érezni is, szinte kicsattan a kormánykoalíció az értékektől. Elég ránézni egy ilyen Ján Slotára vagy Vladimír Mečiarra. Vagy egy Pavol Paška nevű házelnökre, aki probléma nélkül átírja a parlament által megszavazott törvénymódosítást, majd kézjegyével látja el. Ez is parlamentarizmus meg értékek a javából.
Ehhez már csak Rafael Rafaj csípős megjegyzése hiányzott, aki szerint az ellenzék erkölcsileg teljesen elzüllött. Hát igen, itt már csak egy krónikás aláíráshamisítónak kellett megszólalnia...

Magyar (csatár)mentalitás?

2009-02-03T16:27:00.006+01:00

Sportolóktól állítólag nem lehet értelmes nyilatkozatokat várni. (Tudjuk, hogy csúnya dolog az általánosítás, de akik általánosítani szoktak ebben a témában, azok ezt mondják róluk.) Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, én ma Szalai Ádám egy spanyol lapnak adott válaszain ámultam. Ez a bizonyos Szalai Ádám egy fiatal magyar focista, csatár, ún. tehetség – tehetséggel egyébként a magyar fociban tele volt a padlás az elmúlt 20 évben, csak az eredmények hiányoztak. Reméljük, ő nem csak tehetség marad, de egyszer valódi jó focista lesz.
A lényeg, hogy az illető annak apropóján adott interjút a spanyol As című lapnak és a Real Madrid internetes oldalának, hogy a Madrid a tavaszi BL-keretébe jelölte. Nézzük csak az inkriminált mondatokat, amelyeket a blogíró ámulatát okozták: Szalai az index.hu szerint arról álmodik, hogy pályára lép a Santiago Bernabeuban (gyengébbek kedvéért: ez a Real stadionja) vagy az Anfield Roadon (gy.k.: ez az FC Liverpool stadionja, ahol a Real BL-nyolcaddöntős meccset fog játszani). De, és itt jön a lényeg, ami miatt ebből az egészből blogbejegyzés lett: arról enyelőre nem képzeleg, hogy gólt is szerez a két találkozó valamelyikén.
Chezze! Mi a franc a csatárok dolga? Alaphelyzetben az, hogy gólokat lőjenek. Szalai egy csatár. Ha arról álmodik, hogy pályára lép, akkor kérdem én, mi a fenét akar csinálni a mérkőzésen? Nézelődni? Vagy bedobásokat elvégezni? Vagy szerinte nem az a csapatba való bekerülés leghatékonyabb módja, ha gólt, gólokat szerez? Miről álmodik egy csatár? Nem a gólszerzésről?
Szalai egy magyar focista. Talán ez a magyarázat. Vagy csak megijedt az interjútól. Vagy ún. tipikus sportoló, aki nem tud nyilatkozni, mert nincsenek értelmes gondolatai. Vagy egy tipikus magyar focista?

Körkérdés

2009-01-28T10:46:00.008+01:00

Miután Robert Fico kormányfő jelezte, valóban Miroslav Lajčák lesz az ország új külügyminisztere, médiaberkekben felvetődött a kérdés, mi lesz felesége, az ismert és népszerű híradós műsorvezető sorsa férje kinevezés után. A miniszterelnök szerint nem probléma, hogy a miniszterfeleség a köztévé híreit mondja be. „Ő csak egy ember, aki a tévéképernyőn szerepel, a tartalomért mások felelnek. Hagyjuk, hogy a kedves feleség végezze a saját munkáját“ - mondta a kormányfő. Fico szerint a miniszter arája „tudni fogja, hol az ő helye“. A politológusok véleménye szerint viszont nem ilyen egyértelmű a helyzet, a későbbiekben hitelességi problémák is felmerülhetnek, ami nem biztos, hogy jót tesz az STV esti hírműsorának, mely a médiaanalitikusok szerint, mint a múltban általában, az utóbbi években is hiteles és kiegyensúlyozott.
Kikértük néhány ellenzéki politikus véleményét is a kérdésben. „Nyugtalanító állapotokat teremthet a helyzet“ – mondta Bárdos Gyula MKP-frakcióvezető. „Ezzel megszeghetjük az ET 2362/114. számú 1997-es ajánlását“ – tette hozzá A. Nagy László, a parlament emberi jogi bizottságának elnöke (MKP). Daniel Lipšic KDH-alelnök szerint pedig ez a kormány erkölcsileg már annyira mélyre süllyedt, hogy őt egy ilyen „malőr“ már meg sem lepi.
Az általunk megszólaltatott újságírók sem látták olyan egyértelműen ártatlannak a helyzetet, mint ahogy azt a kormányfő lefestette. Bárdos Ágnes (STV, magyar adás): „Nem túl professzionális, ha a férj magas politikai funkciója ellenére a felesége továbbra is a médiában tevékenykedik, ráadásul a közéleti hírekkel dolgozik.“ „Erre egy nyugati, magasabb politikai kultúrájú országban nem kerülhetett volna sor“ – mondta Nagy Ildikó, a Pátria rádió egykori igazgatónője. „Morálisan elítélendő, de mit lehet egy ilyen kormánytól várni“ – nyilatkozta Beata Oravcová, a JOJ televízió vezető munkatársa.

Megj.: az írás fikció, a benne szereplő személyek kitaláltak, bármiféle egybeesés a való élettel a véletlen műve .

Mea maxima culpa

2009-01-27T17:40:00.007+01:00

Daniel Lipšic, a KDH ifjú titánja szerint gyónni kellene. Mert anélkül nincs feloldozás. Merthogy a jelenlegi ellenzék bűnös és ezt be is kellene ismernie. Képviselőket vásárolt, gyanús tenderügyei voltak, korrupciótól bűzlött. Az egész ügyet több aspektusból is meg lehetne közelíteni, de még mielőtt elkezdenénk lehurrogni a KDH-s alelnököt, el kell ismernünk, hogy amit mond, az tényleg igaz. És tényleg nagyon nem szép. Sőt, amit Robert Fico kormányfő mond ezzel kapcsolatban, az is igaz. A képviselők vásárlása ugyanis egy demokratikus társadalomban az egyik legnagyobb bűnnek számít. Sokkal nagyobbnak, mint az egészségbiztosítók hasznának lenyúlása, mint a gyorsított sztrádaépítések miatti tróger kisajátítások, sokkal nagyobbnak, mint Harabin egykori maffiózóhaverja és Janušek faliújságtendere, vagy akármi más, amit ez a kormány az előző két és fél évben kitett.
A cél szentesíti az eszközt, mondanák a pragmatikusok, ez a megállapítás viszont a nyomós elvi ellenvetéseken kívül azért is sántít, mert ha valamely praktikus célok elérése miatt seggberúgjuk azokat az alapelveket, amelyeken az egész rendszer áll (és/vagy bukik), akkor ez később sokkal nagyobb problémaként, bumerángként csaphat vissza, mint pár kisajátított magánvállalat és haveri zsebekbe nyomott tendergyőzelem. Az ellenzék pedig nálunk 1998-ban valóban arra kapott mandátumot, hogy más politikát csináljon, mint a harmadik Mečiar-kormány. És ez messze nem csak a gazdaságpolitikára volt érvényes, hanem a tisztességesebb, a demokratikus értékrend iránt elkötelezett közéletformálásra is. Avagy úgy is mondhatnánk: a zembereket ez előbbit érdekelte a leginkább – legyen tele a zseb –, míg az entellektüel elitet inkább ez utóbbi.
Még mielőtt viszont Daniel Lipšicet szimbolikusan vállon veregetnénk, illene megjegyezni, hogy az illető négy évig a Dzurinda-kormány minisztere volt és a mostani hirtelen jött mea culpájára két és fél évvel a legutóbbi választások után került sor. Jobb későn, mint soha, mondhatnánk, ha az egész akció nem Lipšic politikai ambícióitól bűzlene. Merthogy idén még KDH-elnökválasztás is lesz. És az sem lefutott dolog, hogy ki lesz Dzurinda távozása után – tényleg, mikor áll már odébb végre?... – az ellenzék vezére. Lipšic pedig nagyon el tudná magát képzelni ebben a szerepkörben.
És még mielőtt virtuálisan elsírnánk magunkat Fico vállán, azt is hozzá kell tenni, hogy pragmatikus politikusként valószínűleg ő eddig csak azért nem vásárolt képviselőket, mert nem volt rá szüksége. Ismerve eddigi tetteit és hozzállását, nem elképzelhetetlen, hogy ő sem nagyon riadna ettől vissza, ha rászorulna. Avagy, egyben nagyon is hasonló a gondolkodása az őt megelőző miniszterelnökkel: a politikában nem az értékek, hanem mindig is az érdekek a legfontosabbak. Mondták anno mind a ketten kormányfőként. Végezetül tegyük hozzá: ha már Fico észt oszt morális kérdésekben, először otthon kellene rendet teremtenie, merthogy Mečiar személyében olyan ember és párt van a koalíciójában, amely sokkal nagyobb mértékben vágta haza a demokráciát, mint a második Dzurinda-kormány idejében bemutatott képviselővásárlás – lásd Gaulieder képviselő kizárása, meghiúsított népszavazás, az államfő fiának elrablása, stb. S mindezen dicső tettek hű asszisztense volt egy bizonyos Ivan Gašparovič is, aki jelenleg a Smer támogatását élvező elnökjelöltként és a Smert támogató államfőként funkcionál leginkább. Mea culpa Lipšic úr, mea culpa Fico elvtárs...

Új Kubiš. Vagyis új Kukan. Vagyis...

2009-01-26T15:14:00.013+01:00

Vagyis van egy új külügyminiszterünk, aki szinte semmiben sem különbözik az elmúlt évek tárcavezetőitől. Beszéli a világnyelveket, magas rangú európai diplomatákat ismer – merthogy különböző külföldi diplomáciai posztokon működött, ahol ezeket megismerhette –, tud viselkedni, nem vulgáris, tud öltözködni, nem hülye. Ja, és a moszkvai székhelyű MGIMO külpolitikai akadémián végzett. Természetesen még az átkos éveiben.
A fentiekben összefoglaltakat akár pozitívumként is kezelhetjük, ha felületesen nézzük a dolgokat. És ha ficokormány-mércével mérünk. Elvégre a kormányfő választhatott volna százszor rosszabbul is – például kinevezhette volna a külügyi tárcával már többször hírbe hozott Marek Maďarič kultuszminisztert. „A külügyminiszternek karrierdiplomatának kell lennie“ – tartja az ismert szlovákiai belpolitikai dogma. Az lett.
Mélyüljünk egy kicsit jobban el a témában és tegyük fel magunknak a kérdést: valóban karrierdiplomatának kell lennie a külügyminiszternek? Máshol is így van ez? Ha jobban körbenézünk, láthatjuk, hogy az európai országok nagy része más nótát fúj. Hogy a hozzánk úgymond legközelebb lévő/álló két országot nézzük csak: Karel Schwarzenberg és Göncz Kinga sem karrierdiplomataként került a külügyi tárca élére. De ugyanez elmondható például Franciaországról vagy Nagy-Britanniáról is. S egy lélegzetvétellel hozzá is kell tenni, hogy ez értehtő is. Független és érett külpolitikát függetlenül gondolkodó, „államférfi-jelölt“ politikusok tudnak teremteni, nem pedig káderek. Mert akárhogyan is nézzük, az ún. karrierdiplomata nem más, mint egy apparátcsik. Az egyetem – jellemzően jogi kar – elvégzése után pár éves moszkvai diplomata-agytágítás, majd néhány év a külügyben – jellemzően még az átkos éveiben – az X főosztály beosztottjaként, referenseként, majd néhány év nagykövetkedés valamelyik ázsiai vagy dél-amerikai országban, pár év valamilyen ENSZ- vagy EU-s misszióban New Yorkban, Genfben vagy Brüsszelben. Körülbelül így néz ki egy szlovákiai – vagy akár közép-kelet-európai – karrierdiplomata életrajza. Az eredmény pedig? Az illető megtanul viselkedni, megismer pár közepesen fontos embert a világban, és elsajátít az oroszon és angolon kívül még egy-két idegen nyelvet. S a legfontosabb: ha az elején még volt saját nézete, a külügyminisztérium dolgozószobáiban, a különböző diplomáciai missziókban teljesen elszokik attól, hogy ilyenje is lehet, s egyszerű hivatalnokká züllik. Aki sablonokban gondolkodik és mindig tudja, kire kell hallgatni. Ennek nagy hátránya pedig az lesz, hogy a külpolitika alakítója nem a külügyminisztérium, hanem a kormányhivatal lesz, a külügyi tárca pedig csak a végrehajtó. És a tűzoltó, ha kell.
Ez utóbbit nézve, nem is csoda, hogy Ficónak ülnek az ilyen miniszterek.
És ebben a bejegyzésben még szót sem ejtettünk arról, hogy miért kell még 20 évvel a rendszerváltás után is örülni egy olyan külügyminiszternek, akit anno a Szovjetúnió diplomáciai főiskoláján képzeztek ki... (Itt egy rövid lista a nevesebb MGIMO-abszolvensekről. Büszkék vagyunk rá, hogy egymás után a harmadik miniszterünk is innen való?)

Lejárt szavatosságú nemzet?

2009-01-20T12:41:00.013+01:00

A Týždeň című szlovák közéleti hetilap utolsó 2008-as számában azzal a körkérdéssel fordult ismert, főként szlovák értelmiségiekhez és közéleti csinyovnyikokhoz, hogy szerintük mikor volt a szlovák történelem aranykora. Ha ezt a kérdést magyar vonatkozásban (tehát hogy mikor volt Magyarország, a magyar nemzet avagy a magyar történelem aranykora) tennénk fel magyaroknak – értelmiségieknek vagy a zutca emberének, mindegy – valószínűleg nem kapnánk olyan választ, amilyet az említett hetilap kapott. Nem is egyet. Nevezetesen: még csak jön. (Zárójelben jegyzem meg, hogy azok, akik ezt mondták, többnyire nem szlovák nemzetiségűek voltak, de ez e bejegyzés témája szempontjából másodlagos.)

Arra a kérdésre mindenképpen egyértelmű válaszokat kapnánk, hogy melyik volt a magyar történelem fénykora. Honfoglalás, államalapítás, Nagy Lajos vagy Mátyás király korszaka, a 48-as forradalom és szabadságharc időszaka, a dualizmus – időrendi sorrendbe állítva valószínűleg ezek lennének a leggyakoribb válaszok. És óvatos tippem szerint tízből egy – avagy százból egy – olyan válasz sem érkezne, hogy majd csak jön. Jogos a kérdés, hogy milyen jövője van annak a nemzetnek, amely úgy érzi, elérte a csúcsot, s ezt már meg sem fogja közelíteni Mennyire vitális egy ilyen nemzet, mennyire akar élni, mennyire gondol a jövőjére? Ha az a jövő már úgysem ér sokat, ha a legjobb már mögöttünk van. Valóban a magyar nemzet öregkora, a lassú elmúlás vár ránk? A nemzet viszont nem személy, így nem is vénülhet el. Illetve, ha közéletileg, eszmeileg, gazdaságilag meg is vénül, mindig megújulhat, fejlődhet, nagyobbodhat. Ez az út tehát elméletileg nem egy irányú.
A fenti kérdésre nagy valószínűseggel érkező pesszimista, csak a múltat emlegető válaszokat valószínűleg az a tény folyásolja be döntően, hogy a mai Magyarország jóval kisebb akármelyik korabeli Magyarországnál. A magyarság fényes reményébe vetett hit viszont csak az ország határaitól, területi kiterjedésétől függ? Fel lehet adni az eljövendő újabb aranykorba vetett hitet? Történelmi példák igazolják, hogy a jelen helyzetnél sokkal pocsékabb kilátások közepette is voltak emberek és nemzetek, akik nem adták fel a reményt és igazuk lett. S ez távolról sem a magyarságra igaz. Ez a hit viszont mintha eltűnt volna belőlünk.
Lesz még magyar aranykor? S ha igen, ez miben fog megnyilvánulni?

Így nem lehet választást nyerni

2009-01-19T11:50:00.006+01:00

Láttam egy hirdetést az újságban, majd ma egy plakát fotóját is. És azt mondtam magamban: ez az illető komolyan meg akarja nyerni az államfő-választást? Igen, a képen Iveta Radičová ellenzéki elnökjelölt billboardja látható, valami hasonló jelent meg pár hete többek között az Új Szóban is.
Természetesen elmélkedhetünk arról, milyen jó az, hogy magyarul is kampányol az illető. De még mielőtt ettől elszállnánk, illene megjegyezni, hogy az illető harmadrészt az MKP jelöltje is, miközben a magyar párt is beleszáll valamilyen formában – pénzzel is?... – kampányába. Így azt hiszem nem óriási előrelépés, hanem szinte csak a minimum, hogy a magát a nacionalista (és szocialista, stb.) Ivan Gašparovičcsal szemben meghatározó jelölt a magyar vidéken megereszt pár magyar megaplakátot is.
A bejegyzés elején szereplő kérdés tehát nem a magyar szöveget érinti, hanem magát a reklámot, mint üzenethordozót. Ezt látva pedig mindkét szemem sír. Radičová egy alternatíva az „autóversenyzővel“ szemben, de ilyen kampánnyal komolyan gondolják, hogy nyerhet? A plakátot látva azt hittem, a tervezők valahol a 90-es években élnek még. És most ne azt vegyük, hogy a normálisabb emberek úgyis rá szavaznak (vagy Mikloškóra, de ez egy külön bejegyzés témája kell, hogy legyen), nem pedig a nép „Gašpijára“. A kampány nem azoknak szól, akik úgyis elmennek szavazni és tudják, kire voksolnak majd. Itt a tesze-toszákat kell meggyőzni, az ingatagokat kell lehengerelni. Ehhez pedig értelmes és tömör jelszavak kellenek, azt kell érzékeltetni a választókkal, hogy én, a jelölt egy teljesen más minőséget képviselek mint a konkurencia, én vagyok a jövő, a több lehetőség, a másik pedig a múlt, amelyet illene lezárni. Rólam beszéljetek! És persze könyörtelenül ki kell használni a különbségeket: Radičová nő, ráadásul sokkal fiatalabb is fő ellenfelénél.
A képen látható plakát mondhatni az eddigi Radičová-kampány szerencsétlenkedéseinek legjobb illusztrációja. Amikor november 17-én az ellenzéki jelölt bejelentette, indul az államfőválasztáson, üres frázisokkal teli beszédében azt is felvetette, hogy ezzel a bejelentéssel talán törvényt sért. Mondani sem kell, ezután ez utóbbi momentum rezonált napokig a médiában. Pedig a sajtó nagyobbik része neki drukkol. (Ez egyébként a rossz tematizáció egyik iskolapéldája lehetne.) A kampányt bejelentő és a stábot bemutató sajtótájékoztató után pedig a kommentárok egy része szarkasztikusan arról írt, a kampányban szótárakat kellene osztogatni, hogy a potenciális választók is megértsék, mi a fenéről beszél a jelölt.
Radičová egy aranyos nőszemély, aki emellett nagyon okos is, a szociális ügyekben pedig rendkívül otthonosan mozog. Ennyi. Ez nem kevés, de ezzel nem fog választásokat nyerni. Mint ahogy a Flašík előtti időket idéző billboardokkal sem, mégha azok Dél-Szlovákiában magyarul is tartalmazni fogják a jelszavakat.
Érzésem szerint a győzelemhez – vagy legalább a szoros vereséghez – több kell. Sokkal több. Mégha a jelenleg is regnáló államfő verhetetlennek is tűnik. Nem az. De ilyen kampánnyal az marad.

Gázmisztifikáció

2009-01-16T19:20:00.004+01:00

Hetek óda dúl valami, amit gázháborúnak hívunk. Árháború? Geopolitikai hadakozás? Az orosz–ukrán gázcsatában szinte mindenki elmondta már véleményét, lassan minden politikus mond ezzel kapcsolatban valami „okosat“, az a kommentátor vagy blogger is hozzászól, akinek fingja sincs az egészről, de ez nem is baj. Mindenki mondja, ami jól esik neki. Legfeljebb levonhatjuk mindebből a tanulságot.

Az egyik legkézenfekvőbb tanulság pedig az, hogy szinte mindenki vaktában lövöldöz és úgy oszt észt, hogy alapvető információk birtokában sincs. Információs aszimmetria? Nem, ez több ennél.

A gázhelyzet ügyében írt kommentárok nagy része inkább arról árulkodik, mit gondol a résztvevőkről a szerző, milyen sztereotípiák uralják elméjét, kit és mit rühell, nem pedig arról, hogy mi is a valós helyzet.

Ki robbantotta ki az egészet? Biztos, hogy az oroszok? Biztos, hogy az ukránok? Mindkettőnek jól és rosszul is jött a huzavona. Politikai és gazdasági értelemben is. Úgy néz ki, csak az jelenthető ki biztonsággal, hogy mindkét fél sáros az ügyben. De hogy milyen arányban, ez innen nézve nagyon nehezen dönthető el. Látta valaki a két állam, illetve a gázszállításban érdekelt cégek közötti szerződéseket? Ki tudja, hogy valóban loptak vagy nem loptak az ukránok gázt? Ha loptak, „joggal“ loptak? Merthogy a hírek szerint az ukránok saját gázfogyasztásuk nagy részét türkmének forrásból fedezik, az viszont olcsóbb, mint az orosz. Az oroszok viszont állítólag belekevertek ebbe az ügyletbe, azt állítva, hogy több az orosz, mint a türkmén gáz a csövekben. Valóban? És ha igen, ez hogyan lehet?

Tudjuk, hogy mennyi gázuk van a ruszkiknak? Valakik azt mondják, van nekik szartig, sőt, ezzel a lépésükkel csak a következő évtizedekre akarják bebetonozni saját pozíciójukat a piacon. Másrészt hallani arról, hogy az utóbbi időben maguk az oroszok is elismerték különböző elemzésekben, hogy a jelenleg kitermelés alatt álló gázmezők kapacitása nem elégséges, újabbakat kellene feltárni, de a szoci vezetésű nagy állami cég, a Gazprom nem igyekszik befektetni, inkább felélik a busás bevételeket. Most mi ebből az igazság? Van elég gáz vagy nincs? Mert ha nincs, akkor ez megint más megvilágításba helyezi a történteket.

És végül itt vannak az alternatívák. Nabucco. A megváltó. Állítólag. Állítólag viszont nem is, mert a cső másik oldalán nincs kinek beleraknia a nyersanyagot – a közép-ázsiai gázt hosszú időre megvették az oroszok. Vagy nem is? Most akkor hogyan van ez? Honnan jöhet még gáz a Nabuccón keresztül? Ebben sincs egyetértés.

Úgy tűnik, még az elemzők sincsenek tisztában a helyzettel, a szakemberek egymásnak szöges ellentétben álló információkat adnak.

Ebben a helyzetben egyértelmű, örök érvényű következtetéseket levonni nem több, mint vaktában pufogtatás. Vagy nem is?...

Arany baromság

2009-01-02T16:29:00.005+01:00

Poénos gyülekezet a Szabad Fórumnak nevezett truccparti. Hogy ezt a megállapítást megerősítsék, a héten Arany Málna díjkiosztót tartottak. „A díjat az a politikus kapja, aki tevékenységével meggyőzte a polgárokat, hogy fölösleges“ – szólt az ankét mottója. Egy ilyen díj rendben is lenne, ha éppenséggel nem egy politikai párt osztogatná. Természetesen a politikai képződémények egyik alaptulajdonsága, hogy egymást fikázzák. Mindezt viszont valami objektív díjkiszotó nyújtotta érzetet keltő kulissza mögé bújtatni szerintem elég gázos. Mégha csak a párt legújabb marketingfogásáról is beszélünk, amellyel jobban be szeretnének kerülni a köztudatba... (nem hiába tartották a díjkiosztót az események szempontjából leggyérebb időszakban).
Amellett, hogy mennyire idétlen ötlet egy magára is valamit adó párttól egy ilyen „díj“ megszervezése, Martinákováék már a nevezések megszerkesztésekor is kitettek magukért. Ennek bizonyítására álljon itt egy példa, kommentár nelkül: az MKP kapta a legszaftosabb politikai felfedezésért járó díjat – a Kárpát-medence és új történelmi tények felfedezéséért.
Attól nem kell félnünk, hogy a díjazott politikusok „tanulnának“ az ankét eredményéből s észrevennék, hogy „fölöslegesek“. Annál inkább, mert a Szabad Fórum sem tanul(t) a választópolgárok által nyújtott objektív választási eredményből. Nem veszik észre, hogy ők a legfölöslegesebbek közé tartoznak.

Az év címlapja

2008-12-29T09:38:00.007+01:00

A mai világban már nem csak az írott tartalommal versenyeznek az írott sajtótermékek, ez azt hiszem közismert tény. Nagyon sokat dob még egy véleményformáló, komoly heti- vagy havilap megítélésén is, ha nem csak olvasható, de nézhető is.
Pofás kis versennyel jött elő az elmúlt hetekben a sokak által talán nem véletlenül legjobbnak tartott szlovák(iai) hetilap – mely arról is ismert, hogy „nézhető“ is. Az obalkaroka.sk címen bárki kipróbálhatja magát, tervezhet egy saját Týždeň-címlapot, amelyet aztán az oldal megversenyeztet. Első körben az internetes szavazók döntenek, végül a legjobb 100 címlap közül egy szakmai zsűri választja ki a nyerőt. Meglepetésemre rengeteg érdekes címlaptervet találtam az oldalon – a verseny már december eleje óta fut és január végéig tart –, szerintem szinte minden második pályázat megállná a helyét élesben is. Szabad perceinkben érdemes végigböngészgetni ezeket.
Egy verseny akkor attraktív, ha a nyeremények is azok. A főnyeremény ebben az esetben egy cirka ezer eurót érő majdnemprofi tükörreflexes fényképezőgép, de emellett szétosztanak még jópár ennél alacsonyabb kategóriájú – de szintén nagyon jó – fényképezőgépet.

Átlagon felüliek

2008-12-10T13:21:00.007+01:00

Kivételezett kaszt a magyar, mégis örökké elégedetlen – a szlovák politikusok kijelentéseit hallva mi mást gondolhatna rólunk egy átlagos szlovák ajkú honpolgár. Már megszokhattuk, hogy a kisebbségi jogok bármilyen típusú bővítésére vagy megszilárdítására irányuló igyekezet esetén azzal érvelnek a többségi nemzet politikusai - tekintet nélkül arra, mely ideológiai szekértábor tagjai -, hogy nekünk nincs okunk és jogunk panaszra, mert átlagon felüli, szlovenszkósan mondva standardon felüli kisebbségi jogaink vannak. Azt sajnos egyik sem teszi hozzá, hogy miben, illetve mi is az az áltag, amelytől a hazai viszonyok oly nagyon, mégpedig pozitív irányban eltérnek. Nemlőnek le bennünket magyarságunkért, esetleg nem kell kötelezően sárga szentkoronás kitűzőt hordanunk. Dolgozhatunk, egyetemre járhatunk, vállalkozhatunk szabadon. Ezek lennének az átlagon felüliség ismérvei? Vagy az, hogy vannak magyar iskoláink, magyar helységnévtábláink, a hivatokban anyanyelvünkön is megszólalhatunk, ha az adott község legalább ötöde magyarnak vallja magát? Ezeket Európa-szerte szinte minden, kisebbségek által is lakott országban megtaláljuk. Az átlagon felüli kisebbségi jogok mint terminus technicus a szlovák politikusok, sőt gyakran még a politikamagyarázók számára is magától értetődő alapaxióma lett. Mintha azt mondanák, kétszer kettő négy. Az ég kék, a fű pedig zöld. Snassz ezt állítani, pláne egy olyan országban, mely a közelmúltig - és a most kormányzó garnitúrának köszönhetően talán a közeljövőben ismét - egy sor paraméterben nem volt európai szintű. Jó volt halla(t)niuk, hogy legalább ebben az. Szerintük.
Szomorúbb viszont, ha ezt a mantrát olyan politikusok is hajtogatják, akiknek jobban kellene vigyázniuk arra, miről s mit beszélnek. Például az államfő, aki a törvények szerint minden polgár elnöke, így elméletileg a miénk is. Vagy a kormány alelnöke, akinek munkaköri leírásában szerepel a kisebbségi jogok védelme és felügyelete. Képzeljük csak el, mi történne, ha például a szociális ügyi miniszter javító jellegű, vagy annak tűnő javaslatok helyett négy évig csak azt hajtogatná körbe-körbe: Szlovákiában áltagon felüli a szocális helyzet. Az érintettek, a választók valószínűleg vasvillával kergetnék el hivatalából. A minisztereket normális esetben nem azért tartjuk, hogy azt mondogassák, nincs min javítani, tehát de facto nincs semmi tennivalójuk. Ilyen tisztségviselőkre nincs szükség. Pláne nem akkor, ha munka akadna bőven. A kisebbségi jogokért felelős miniszterelnök-helyettes így azon kevesek közé tartozik, akik deklaráltan munka nélkül kapják a fizetésüket. Politikai vasvillákat pedig eddig azért nem láthatott, mert az érintettek köre szűk, s nagyrészt maguk sincsenek tisztában azzal, mi is lenne az, amit el kellene s lehetne még érniük.

A képmutatás magasiskolája

2008-11-28T10:29:00.002+01:00

Nem is olyan régen még az volt a magyar helységnevek írásának legnagyobb akadálya, hogy ez ellentétes a törvénnyel. Tankönyvben ilyet nem lehet. És természetesen nem is európai megoldás, mint ahogy miniszterelnök-helyettesünk, az „európai standardok“ nagy hazai ismerője kifejtette. A kétnyelvűség a cool (menő), a földrajzi neveket (geografické názvy) is így kellene írni. (Zárójeles kérdés az olvasó számára: a magukat nagy szlováknak mondók számára a geografické miért nem zemepisné…?) A megoldás első hallásra talán modernül, európaiul is hangzik, gyenge pontja, hogy a tankönyvekből tanulóknak és diákoknak kell tanulniuk, akiket nem biztos, hogy pedagógiai szempontból legjobb a sok zárójelbe tett kifejezéssel összezavarni. Azt is jó lenne megtanítani az iskolás nebulókkal, hogy a kutya pes, a háromszög pedig trojuholník, mégsem jut eszébe senkinek sem – vagyis eddig nem jutott eszébe, de ezután talán… –, hogy zárójelben ezt is az adott tananyagot tárgyaló szövegbe ágyazza. Esetleg csak szlovákul írja le. Pedig az is fontos, hogy tudjuk mi fán terem a pes (kutya), nehogy megharapjon minket. Időközben valószínűleg elugatta magát az európai kutya (PES) is, így a szocialista nagykutyák társaságába nemrég visszavett kormánypárt visszavonulót fújt. Illetve irányt (smer) váltott.
A fenti álindokok mellé jött az elmúlt napokban ugyanis egy másik is: elmagyarosított neveknek nincs helyük a tankönyvekben. „Hangsúlyozom, hogy a tankönyvekbe olyan szlovák városok, falvak, folyók és hegységek nevei is belekerülnek, amelyeknek soha sem volt magyar megfelelője, tehát ezen nevek elmagyarosítása történik ezzel“ – mondta a miniszterelnök. Szegény folyók, hegyek és hegycsúcsok, ha tudnák, mit tartalmaznak magyar tankönyveink, valószínűleg az összes bennük élő, lakó halat, mókust és barnamedvét azon nyomban transzparensekkel a kormányhivatal elé küldenék tiltakozandó a nagy magyar magyarosítás ellen. Nehogy csak a baziniak tüntessenek ott a rájuk kényszerített szemétlerakó ellen… A helyzet viszont komolyabb, fájóbb. Már nem csak hazugságokat, de képmutatást is magában rejt.
Nem elég, hogy lehazudják a fél világot, és általánosan elfogadott normaként állítják be a tankönyvekben szereplő helységnevek kétnyelvűségét, nem elég, hogy lehazudják fél Szlovákiát, és a törvények által egyáltalán nem tárgyalt kötelezettségekkel argumentálnak. Ehhez még képmutató módon azt mondják, az elmagyarosított helyneveket nem lenne szabad tankönyvbe tenni. Csak a történelmieket. Képmutató, mert 1945 után idehaza szinte az összes magyar eredetű helységnevet kivégezték, egytől egyig szlováknak hangzó elnevezésekkel cserélték fel az eredeti hivatalos neveket. Ezek a nevek pedig pár kivételtől eltekintve mind a mai napig érvényesek. Számukra szentek és megváltoztathatatlanok. Ha egyenlő mércével mérnének, akkor egyformán zavarná őket a Máriatölgyes és a Štúrovo is. A félrevezetők és a képmutatók viszont nem ismernek egyenlő mércét.

Amikor Slotának igaza van

2008-11-21T16:01:00.001+01:00

Bármennyire meglepő a címben szereplő megállapítás, igaz. Van ilyen. Persze nincs mindenben igaza, de abban feltétlenül, amit a szokásos csütörtök reggeli, Robert Fico kormányfővel tartott eszmecseréje után mondott a szlovák–magyar viszony katasztrofális állapotával kapcsolatban. „Azért mert valaki valakiről úgy nyilatkozott, hogy fésületlen, és emiatt tör ki lassan a harmadik világháború, ez teljesen nevetséges“ – véli a nacionalista pártvezér. Ez valóban nevetséges lenne. „Csak a süketek és vakok nem látják, hogy ezek közönséges, primitív álindoklások“ – tette hozzá Slota. Ez is nagyrészt helyénvaló. Azt mindenki tudja, hogy Slota nem különösebben válogatja meg szavait, olykor alaposan „belebarmol“ a közbe, jókora nagyságú és szagú szóürülékeket hagyva maga után. Melyeket aztán partnereinek kell összetakarítaniuk. Ilyen politikusból van jópár nyugaton is, ezzel nem is lenne nagyobb probléma.
A fő gond nem azzal van, ahogyan Slota elmond valamit, hanem hogy mit mond és ez mi mindent von, vonhat maga után. Helyes a pártvezér azon meglátása, hogy nem a fésületlen, kócos kifejezések rontják elsősorban a két nemzet kapcsolatát, hanem – ezt már e sorok írója teszi hozzá – az a gyűlölet és megvetés, melyet ezek a szavak mintegy spanyolfalként eltakarnak. Hogy aztán azok, akik nem szeretnék a lényeget látni, egyszerűen az illető vulgarizmusában lássák a problémát. „Slota primitív alak, aki mindenkit megsért, de pártja standard képződmény, amely csak abban különbözik a többi párttól, hogy erélyesebben szólal fel a nemzeti kérdésekben“ – így az általános politikusi és politológusi vélekedés. (Tisztelet a kivételnek!) Holott az elsődleges problémát nem az okozza, hogy a nemzet Jankója lebohócozza Szent Istvánt vagy lekócosozza Göncz Kingát. Az elsődleges probléma a gyűlölet, mely az illető és az általa vezetett párt többi prominense irányából a magyarok felé árad. Gyűlölnek minket azért, mert magyarok vagyunk s gyűlölnek mindent, ami egy kicsit is magyar. Az, hogy ez Slota részéről mennyire számít puszta számításnak, haszonlesésnek, ebből a szempontból teljesen másodlagos. De addig, amíg a közéletre befolyással bírók szlovákok nagy része ezt nem tudatosítja, nem remélhető előrelépés. Ha Slota holnaptól egy vulgáris és sértő kifejezést sem tenne, nem jelentene többé problémát? Nem, ő akkor is ugyanaz a gyűlöletkeltő alak maradna, csak elfogadhatóbb csomagolásban.
„Csak a süketek és vakok nem látják, hogy ezek közönséges, primitív álindoklások“ – üzente Slota azoknak, akik az általa mondott vulgarizmusokat tartják a szlovák–magyar jószomszédi kapcsolatok kerékkötőjének. Valóban: ne legyünk süketek és vakok!

Megszüntetett testvériség

2008-11-14T22:09:00.005+01:00

Akármennyire is utálhatjuk Robertkót, egyvalamit meg kell hagyni: ügyes politikus. Ezt ma, egy nappal, pár órával a hosszú hónapok óta várt magyar-szlovák kormányfői csúcs előtt is tökéletesen bizonyította. A szlovák belügy ugyanis véletlenül pont a napokban, egészen pontosan szerdán szüntette be a Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť) néven futó agyrémszervezetet, mint polgári társulást. Pártként már két évvel ezelőtt rátették ajtajukra a lakatot, most viszont "alsóbb szinten" is lehúzhatják a rolót.
Minderről természetesen a kormányhivatal ad tájékoztatást (nem a belügy, amely normál esetben az ilyenről tájékoztatna) ma, egy nappal a tervezett csúcstalálkozó előtt . Melynek egyik fő témája a két ország/nemzet viszonyát mérgező radikalimus lesz. Ahol majd tehát Fico koma vígan mutathatja magyar kollégájának: látod, mi nem gatyázunk az egyenruhában masírozó hülyegyerekekkel! És nálatok ez hogyan is működik?... Gyurcsány papa meg erre legfeljebb hümmöghet egyet. Persze Fico ilyetén kijelentése - amelyhez hasonlót már ma is megeresztett, amikor a szélsőségesekkel szembeni zéró toleranciáról papolt - akkor lenne igaz, ha a Testvériség kapuit már évekkel ezelőtt bezárták volna. De legalábbis 2006 körül.
Megváltoztak az utóbbi hónapokban/években szélsőségesekkel, erőszakot és kirekesztést hirdetőkkel szembeni jogszabályok? Az imént becsukott társulás az utóbbi hónapokban különösebben bevadult volna? Nem. Akkor ilyen alapon miért nem lehetett őket taccsvonalon túlra tenni már korábban? Mert a francot sem érdekelte. És akkor miért most? Mert holnap Fico-Gyurcsány találkozó lesz. Érdekpolitizálás a javából...

Megbékélési bohózat

2008-11-13T18:13:00.004+01:00

Kezd tragikomikus méreteket ölteni a szlovák–magyar megbékélési hacacáré. Lassan szinte mindenki mindenkivel összeborul. Mindenki mindenkit szeret. A két kormányfő végre megtalálja egymáshoz az utat, szerelmet vall a két házelnök és államfő is, a két ország parlamentjeinek bizottságai is összeborulnak. Ölelkeznek és megígérik, ők mindent megtesznek a megbékélésért. A kialakult helyzetből pedig minden épkézláb politikus igyekszik a lehető legtöbbet profitálni. Persze mindenki a maga módján. A kisebb pártok és a politikai süllyesztő felé tendálók is érzik, itt, most kell megnyilatkozni, valamit mondani – teljesen mindegy, hogy mit, lehet totálisan banális és semmitmondó is –, most esély van belekerülni a hírekbe és egy kicsit vissza a köztudatba is. Alighanem végleg leírt smeres EP-képviselőnő megy ki a határra, ugyanott találjuk a Szabad Fórum politikusát is. Mármint az alelnöknőt, mert az elnöknő valószínűleg még a hétvégi diszkóláz fáradalmait pihente ki. Az ellenzék közös államfőjelöltje – aki pár hete még nem látott sok problémát a kétnyelvű helynévmegnevezésekben sem – is a határon toporzékol, transzparenst feszítve egy volt pártelnökkel és a helyi politikusok egy részével. (Amúgy szólhatnának neki, hogy legalább vegye le a napszemüvegét, mert így nem ismerhetik fel egyből a potenciális választók.) A vele együtt ott feszítő volt ellenzéki pártelnök pedig valószínűleg a napokban sátort vert a komáromi híd alatt, mert szinte minden nap ott mutatkozik: transzparens mellett villog, felhívást szövegez és olvas, nyilatkozik fűnek-fának. Még jó, hogy mindig hangsúlyosan kiemeli, a következő választások után mindenképpen vissza kíván vonulni, mert különben még azt hinnénk, ő is valami célból kampányol ott. Közben egyszerre csak mindenki találkozni akar egymással, legyen szó kormányfőről, államfőről, parlamenti elnökről. És persze bizottságokról.
Konstruktív párbeszéd, a szélsőségek elítélése. Nagyszerű eredmények. Csókok és ölelések. Csak közben megfeledkezünk róla, miért is ilyen szar a két ország kapcsolata. Mert az ölelkezések és szép nyilatkozatok ellenére sem valószínű, hogy a következő években ki legyen vizsgálva Malina Hedvig ügye, nem valószínű, hogy a dunaszerdahelyi püfölés vélt jogosságát világosan bebizonyítja a minisztérium – vagy elnézést kér, ha kiderül, hogy mégsem. Mikolaj miniszter nem lesz még a békecsókoktól felvilágosultabb, Slota nem hagyja abba az uszítást, a kormánypártok nacionalista ugatói pedig ugyanúgy ellenséget fognak bennünk látni, mint eddig is.
Egy szó mint száz, nagy színjáték az egész, miközben a lényegen mindez semmit sem változtat majd. Ez szombaton valószínűleg még az optimistábbik fajta számára is láthatóvá válik.

Csiga-biga gyere ki...

2008-11-12T15:10:00.005+01:00

A magyarországi médiapiac híreit olvasva egyvalamit nagyon nem értek. Van pár dolog, amit nem értek, de egyvalamit nagyon de nagyon nem. A két nagy, megkőzelítőleg egyforma anyagi és volumenjeiben hasonlóan erős befektetői és így külföldi know-how háttérrel rendelkező magántévécsatorna közül hogyan lehet, hogy gyakorlatilag megszakítás nélkül, immár évek óta a csigaTV húzza a a rövidebbet? Tudtommal kvázi a tévépiac liberalizációja (kb. 10–11 éve) óta az RTL Klub nyeri – folyamatosan – a nézettségi versenyt. Az rendben van, hogy valakit többen kell, hogy nézzenek, hogy egy-egy nagyobb, egész szezonos húzóprogramként előkészített produkció megbukik, de hogy ez szinte kivétel nélkül mindig a TV2-nél történjen meg, az már azt hiszem gáz. A csiga-biga vezetői számára. Velük kapcsolatban évek óta talákozom olyan hírekkel, melyek szerint most már nagyon készülnek, a cél érdekében vezérigazgatót cseréltek, új szakembereket hoztak, szerződtettek, új megaműsorokkal készülnek, lekörözik a konkurens csatornát stb., aztán a végeredmény szinte mindig ugyanaz: kellemetlen leégés. Az RTL pedig akármit dob be, mindig jól leforrázza őket.
A TV2-nek licensze van a balfékségre? Vagy ők az örök második és kész?

Ui: még mielőtt valaki azzal vádolna, hogy a két média-konzumfellegvár fogyasztója vagyok, leszögezem, nem, csak érdekelnek a médiával kapcsolatos hírek, melyeket elolvasgatok az interneten. Mintegy hal a tortán...:)

Hétköznapi rasszizmusok

2008-11-10T11:58:00.006+01:00

Minap kaptam mailt a kassai városnéző, városfelfedező körút legújabb rendezvényéről. Az egész projektről bővebben itt olvasható, nem szeretném ennek bemutatásával a nyájas olvasó idejét rabolni – amúgy tök értelmes és támogatást érdemlő lokálpatrióta dologról van szó.
A lényeg, hogy a mail része volt egy picasás fotógalériára utaló link is, amelyen az egyik legutóbbi körútjukról készült fotókat prezentálják. A Fő utca és Malom utca sarkán álló épület fotója alatt érdekes fényképaláírás olvasható: „Micsoda is lehetett itt? A cigányok ilyen magasra mégsem érnek el.“ Nem hiszem, hogy a szerző rühellné a romákat, csak egyszerűen vicces kedvében elsütött egy poént. Amilyet mi is akárhányszor megtesszük. Illetve a szlovákok is. De ha cigányok lennénk, mennyire örülnénk neki? (És most ne mondjuk azt, hogy „hát őt rászolgálnak“, mert ez csak félrevezető duma...)

Semélyes: Amerikai választások - rohadt sok volt?

2008-11-07T18:08:00.005+01:00

Személyes népközeli tapasztalat következik. Csütörtökön beruccantam az egyetemre, ahol doktoranduszként tartok egy órát. Végzős töriseknek, csak páran vannak. A balkáni eseményes a korabeli sajtóban. Gondoltam, kihasználom az amerikai elnökválasztás nyújtotta alkalmat – amikor kivételesen egy külpolitikai esemény viszi el minden újság szinte felét –, s konkrét (mégha aktuális is) példán csámcsogjuk meg kicsit a zsurnalisztikai elméletet. Vittem pár lapot (Sme, Pravda, HN), nézzék át, aztán dumálunk róla.
Az átlapozás után mi volt az első reakciójuk? Hogy mi a szart kell ennyit írni az amerikai elnökválasztásról. „Körbe-körbe ugyanarról.“ „Ha Magyarországon vagy Lengyelországban választanak elnököt, arról nem írnak ennyit“. Ezek mondták. Meg, hogy a mi életünket ez úgysem befolyásolja.
Hm. Ezek az illetők egy éven belül átveszik egyetemi diplomájukat a legnagyobb és legszínvonalasabb hazai felsőoktatási intézményben. Ha ők így reagálnak, akkor mit mondhat az egyszerű átlagpolgár?... Például az egyszerű Új Szó-olvasó.
Természetes, hogy így reagáltak? Hm. Én nagyon csodálkoztam...
Valóban sokat csámcsogunk a lapokban az amerikai elnökválasztáson?

Hedviges fíling

2008-11-06T19:08:00.006+01:00

Igen. Ez már egy életérzés. DAC-os tömegverés kérdésében lassan oda jutunk, ahol immár több mint két éve leledzik a pórul járt egykori nyitrai diáklány megverésének az ügye. Arról, hogy hinnünk kell valamelyik verzióban, mert a felelős szervek képtelenek lezárni a nyomozást, avagy egyértelmű bizonyítékokat elénk tárni.

Először kődobáló szurkolókról hallottunk, majd az ellenfél szektorába rontani kívánó huligánokról. Akiket meg kellett állítani. De mindez persze dokumentálva van. Majd a rendőrökkel verekedő vagy verekedni kívánó, a rend őreit provokáló szurkerekről szólt a nóta. Akiket meg kellett fékezni. Ez is dokumentálva van. Több órás videofelvételen. És persze majd mi is megnézhetjük. Meg a magyar hatóságok. A videó csak nem jön, helyette kapunk pillanatképeket. Verekedő drukkerekről. S hogy mikor dulakodnak, a rendőrattak előtt, közben vagy utána? Mikor repülnek az identifikálatlan repülő tárgyak? Előtte. Ha úgy akarom látni. Közben, ha úgy gondolom. Ha úgy hiszem. Ha elhiszem. Itt a Hedvig-fíling. Nagy hévvel bejelentett eredmények, bizonyítékok, melyek viszont egyrészt késnek, másrészt kiderül róluk, hogy nem éppen azt bizonyítják, amit a rendőrség állít. Hanem éppenséggel a fordítottját. Az alapvető kérdés így már lassan nem is az, miért vertek el egy lelátónyi embert Szerdahelyen, hanem az, hogy mit csinál a rendőrség és miért? Hogyan vezetik azt a szervezetet, amelynek védenie kellene a polgárokat. Ha valóban megdönthetetlen bizonyítékaik vannak, azt 24 órán belül be kellett volna mutatniuk – hogy megnyugtassák a kedélyeket. Ha birtokukban van az egyértelmű bizonyíték, már azzal is hibát követtek el, hogy soknapos totojázásukkal és mellébeszélésükkel tovább mérgesítették a szlovák-magyar kapcsolatokat. És ez még rosszabb – most mélységes elnézést kérek a kékre vert valódi és áldrukkerektől –, mint az a tény, hogy jópár embert vélhetően ártatlanul pufáltak el. Abba az eshetőségbe pedig bele se gondoljunk inkább, hogy a rendőrség szánt szándékkal tartja vissza a felvételeket, vagy nincsenek is ilyen képek, csak nem merik beismerni a túlkapást (mely lehetett sima amatőrizmus eredménye is), esetleg előre eltervelt akcióról volt szó.
És most ugyebár lassan megint ott tartunk, ahol a Hedvig-ügyben voltunk két évvel ezelőtt. Hitkérdéssé válik egy olyan ügy, mely nem kellene, hogy az legyen. Hinni Istenben kell, nem pedig abban, hogy jogosan vagy jogtalanul vertek véresre többtucat drukkert. Ha szlovák vagyok, inkább hiszek a szlovák miniszternek és a szlovák rendőrségnek, ha pedig magyar, inkább elhiszem a megvert magyar szurkolók és a magyar szemtanúk állítását.
Isten azt akarja, hogy higgyünk, ő nem küld kézzel fogható bizonyítékokat. A szlovák belügyre is vonatkozik a régi bölcsesség: semmi jó sem születik abból, ha istennek képzeljük magunkat.

Ígéret és bizonyíték

2008-11-05T17:09:00.006+01:00

Annak a bizonyítéka vagyok, hogy Amerikában minden lehetséges – mondta az új amerikai elnök a megválasztását követő órákban. Egy félig fekete, félig fehér származású (politikai értelemben vett) fiatalember, aki ráadásul büszkén vállalja fel néger (vagy ahogy a „politikai finomkodók“ írnák: afro-amerikai) mivoltát. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Hogy rohadtul igaza van. És most képzeljük csak el, hogy mifelénk egy tehetséges magyar nemzetiségű állampolgár szeretne államfő vagy miniszterelnök lenni. Igen, ez teljességgel lehetetlen. De talán egyszer majd mi is eljutunk arra a szintre, melyen az amerikaiak vannak – akikről gyakran szeretjük azt hinni, mennyire ostobák, bunkók, beképzeltek –, és nálunk sem a bőrszín vagy az anyanyelv fog dönteni. De mielőtt azon morfondíroznánk, milyen szar országban is élünk, mert bezzeg nálunk nem választanának meg egy magyart az ország első emberének, tegyük fel magunknak a kérdést: és mi megszavaznánk egy cigányt ugyanerre a posztra? Igen, még mi sem vagyunk amerikaiak…

Ennyit a bizonyítékról, melyet az Obamára, a Nagy Ígéretre szavazók tettek. Nagy Ígéret azért, mert csak ezután derül ki, hogy a választások előtt összehordott sok szép – és ugyancsak sok riadalmat keltő – lózung közül mi is valósul majd meg. Személyes véleményem: szinte semmi sem. Elvégre, még Obamának sincs varázsvesszője, amivel csak úgy rásuhint a gondokra és hopplá, minden megoldódott. Így megválasztásának egy reális mondanivalója lesz csak a világ de legfőképpen az amerikaiak számára: ők már egy feketét is megválasztanak államfőnek, nem számít (annyira, annyiaknak) a bőrszín. Ugyanakkor – visszatérve Obama programjára – különösen meglepő, hogy még mifelénk, Közép-Európában is hány, magát értelmiséginek gondoló emberkének volt elég a borító és a lényegre nem figyelt. Nem tudom, kit választottam volna, ha USA állampolgár lennék, de az biztos, hogy számomra a mondanivaló, a program, a lényeg lett volna elsőrendű, nem pedig a bőrszín vagy az üres jelszavak. Elvégre itthon is e szerint szeretek választani (illetve szeretnék, de hát mi hülye helyzetben vagyunk, támogatunk „kell“ egyetlen pártunkat, amelynek sohasem volt épkézláb programja és mondanivalója, legfeljebb hitelesnek tűnő és szépen vigyorgó Bélája). És hát ez az, amiben Obama annyira nem villogott. Sőt, társadalmi kérdésekben alapvetően liberális véleményen volt, míg a gazdaságiakban szocialista elképzelésekkel jött elő. Ezért is nagyon meglepő, hány, magát konzervatívnak, illetve főleg gazdasági kérdésekben liberálisnak, piacbarátnak mondó emberke izgult be Obama nevének hallatán. Ezek az emberkék hazai viszonylatban azt hangsúlyozzák, nem a jelszavakra, szónoklatokra kell figyelni, vagy arra, ki hogyan néz ki, hanem a programra. Errefel a 2008-as amerikai elnökválasztással kapcsolatban meg mi a véleményük? Éljen Obama. Mert hát ő majd változást hoz. De milyet is? És valóban? Mélyen elítélik a különböző szoci gazdasági beavatkozásokat. Államosítás, állami beavatkozások, nagy állami (f)osztogatások? Fuj. De kérem, gazdasági programjában miről beszélt Obama?

Adjuk Baracknak 100 napot. Vagy akár 200-at is. De azért gondolkodjunk el afölött is, mennyire konzekvens a mi hazai, európai kritikánk, ha közben egy népszerű amerikai elnökjelölt kapcsán elfelejtjük magunknak feltenni ugyanazokat a kemény kérdéseket, melyekkel a hazai állapotokat ostorozzuk.

Táblafestés rohadt nagy öngóllal

2008-11-04T15:23:00.007+01:00

Szegény embert még az ág is húzza. A táblalefestős afférral kapcsolatban ezt inkább úgy módosítanám: szerencsétlen embert/pártot még az ág is húzza.
Most nem rosszból, de ennyire azt hiszem, csak az MKP lehet defekt. Miért is? Mi a helyzet?
A hétvégén a szlovák politikusok mélyebbnél mélyebb felháborodásuknak adnak hangot azzal kapcsolatban, hogy magyar szélsőségesek lekenték Pilisszentkereszt (szlovákul Mlynky) szlovák nyelvű helységnévtábláját. Erre mi, szlovákiai magyarok joggal mondhatjuk: mit pofáznak ezek, amikor itt heti rendszerességgel összemázolnak legalább egy magyar táblát. Sőt. És nem csak most, évek óta. Pontosabban azóta, hogy a 90-es évek elején végre nálunk is megjelenhettek a kisebbségi helységnévtáblák.
Az MKP – ezzel kapcsolatban is – tart egy hétfő késő délutáni sajtótájékoztatót (lapzárták miatt elég pocsék időpont, de hát részben érthető, mert a rendőrség DAC-ügyes sajtója is későn volt, azt meg kellet várniuk, mert arra akartak reagáni), amelyen felszólítják a belügyminisztert, hogy olyan gyorsan, amilyen gyorsan elítélte és magyarázatot követelt magyar kollégáiktól a szlovák tábla lefújására, ítélje el az itthoni táblamázolókat is. És persze oldja meg a problémát. (Zárójelben tegyük hozzá, hogy ez 1998 és 2006 között is élő jelenség volt, amellyel az MKP-t is magában foglaló kormány sem tudott mit tenni... sajnos.)
És hát mit ád Isten? Az MKP pont egy olyan táblát mutat be (a lekérit), amelyet történetesen általában nem etnikai okból szoktak összefirkálni – erről már a belügyminiszter tájékoztat másnap. Ahogy Kaliňák miniszter erélyesen bejelenti délelőtti sajtótájéjkoztatóján, a táblát nem tegnap mázolták össze (Csáky tegnap azt mondta, hogy aznap), hanem már évekkel korábban is úgy volt – ezt a helyi polgármester mondta el nekik. De. Mert nem ez a lényeg (az is gáz, ha két éve összemázolták, nem csak az, ha tegnap tették volna). A miniszter szerint a lefújásnak semmi köze a magyarutálathoz, a helyi emberkék szokták lefújni azért, mert az 1968-ban három falu összevonásából született község Lekérként szerepel hivatalosan, és ez a másik két egykori falu lakójának nem tetszik. Talán nekem sem tetszene. De azért még nem firkálnák le egy magyar helységnévtáblát. Ez másnak a jele szokott általában lenni...
Első hallásra elég debilnek tűnt a miniszter magyarázata. Hát persze, azért fújják le a magyar táblát, mert rühellnek az egykori szomszédfalu neve alatt „futni“. Nem pedig azért, mert egyesek ki nem állhatják a magyar feliratokat. Aztán délután kiderül: ez valóban így van. A helyi magyar polgármester ezt megerősíti az Új Szónak. Chezze!
Erre mondják, hogy pech. Szlovákiában többtucat, sőt, talán többszáz olyan magyar tábla van, amelyet legalább egyszer lefújtak már, egy rakat olyan, amelyet rendszeresen összecsesznek. Azért, mert magyar. Nem hiszem, hogy a lekérin kívül lenne még egy olyan, amelyet nem magyarellenességből firkálnának össze rendszeresen. Az MKP-nak pedig sikerül összeszednie ezt az egyet. Amikor van rá egy egész napjuk (a sajtót hétfő késő délután tartották). Ha pedig már a lekérit sikerült csak hozniuk, akkor legalább rákérdezhettek volna. Halló, mikor cseszték össze? Milyen gyakran? Ja, mert hogy ez ilyen helyi folklór, nem pedig szimpla magyarfóbia? Oké fijjúg, bocs a zavarásért, keresünk egy másik falut, táblát.
Nem, ők még erre sem képesek. És így mi lesz az egész eredménye? A hibbant Kaliňák-félék röhöghetnek a pofánkba, és persze mindenki, aki tudja, mi az igazság és emellett nagyon rühell is minket. Azért, mert magyarok vagyunk.
Mi meg olyan hülyék vagyunk, hogy balfékségünkben képesek vagyunk még az ellenfél ötöséről is öngúlt rúgni magunknak. Illetve az MKP. De hát mi választjuk őket négyévente. Szóval mi is hülyék vagyunk...

Közlemény

2008-10-20T09:59:00.002+02:00

Kilépve a virtuális világ ezüstködéből a blogoszféra papjai Carmina szentélyében gyűltek össze, hogy világunk ügyes-bajos dolgait megvitassák, valamint, hogy virtuális anonimitásukat felfedve, arcukat egymással némileg megismertessék, véleményüket realtime is ütköztessék.
A résztvevők kinyilvánították szándékukat további szeánszok megrendezését illetően, valamint abbéli reményüknek adtak hangot, hogy társaságukhoz a blogoszféra többi mestere és főpapja is csatlakozik, szellemi felüdülés és töltekezés oázisaként szolgálva a közöny és a középszerűség sivatagában.

A hírlapíró és a halál, Komáromi Blog, Körkép, Párkányer, Tizedes

Mestermű

2008-10-17T10:38:00.004+02:00

Szokásomtól eltérően most rovöd leszek.

Egy Shooty-karikatúrát akartam csak belinkelni, s leírni: ez rohadt frappáns.
Így néz ki szerintem egy igazi Meisterwerk, amely ráadásul még a rajzon szereplő alak szájába írt szöveg nélkül is megállja a helyét. Sőt. Nagyon frappáns, nagyon jó.

Ui: Egyben elgondolkodtattathat (hm, ezt így írják) minket, mivé is lett a vén Európa. (Vagy már korábban, mindig is az volt? Ugye, hogy nem...)
Lukasenkó kicsit megriszálja előttünk magát, mi pedig hirtelen ágyba akarunk vele bújni. Putyin mester ágyasával... Félő, a végeredmény csak egy újabb pofára esés lesz.

Miniszterek kénye-kedve

2008-10-10T13:34:00.006+02:00

A botrányos honismereti tankönyvet és történelmi olvasókönyvet kiadó tankönyvkiadó sokat látott vezetője tegnap megmondta a tutit: nem a törvény, hanem a miniszteri ukáz a mérvadó, máskülönben becsukhatják a boltot. Avagy ahogy az illető fogalmazott: ha olyan tankönyvet adnak ki, amely megfelel a magyar pedagógusoknak, „megcseszi őket az SNS“. S bizony, egyszerre jóllakott kecskét és épen maradt káposztát még a népmesék világa sem ismer, az erőpozícióban Slota emberei ülnek, így a nemzeti kecskét kell jóllakatni. Mintha a könyvek az SNS-nek készülnének, nem pedig a magyar iskoláknak, ahol majd magyar tanárok fognak belőlük magyar gyerekeket tanítani.

A fenti kiadóvezetői kijelentés viszont azért is érdekes, mert ugyebár normális esetben a hatályos törvényeket és rendeleteket kell betartani, nem pedig a minisztérium mindenféle jogalapot nélkülöző törvénymagyarázataira támaszkodva cselekedni. Az oktatásügyi tárca nem arra van, hogy nyelv-, tábla-, önkormányzati, kartográfiai és másegyéb törvényeket magyarázzon, hanem arra, hogy normális feltételeket teremtsen az oktatásügy számára.

Ugyanakkor részben érthető a kiadóvállalatok hozzáállása is: ha nem táncolnak úgy, ahogy a minisztérium fütyül, „cseszhetik“ a tankönyveiket és a beléjük fektetett munkát. Ha a tárca által felügyelt illetékes bizottság nem adja meg az általuk kiadott tankönyvre áldását, az nem kerülhet az iskolákba s természetesen költségeiket sem fizeti meg az állam. Így tehát kvázi fölöslegbe írattak, szerkesztettek, lektoráltattak egy készülő tankönyvet, az maradhat elektronikus formában s várhat arra, hogy majd talán egy másik minisztériumi vezetőség alatt működő szakmai testület rábólint az új kötetre. Vagy pedig szépen átírják a tankönyvet a mindenható minisztérium követelményei alapján. Mondani sem kell, a kiadók nagy része majd ez utóbbit választja. Elvégre egy ideje már vége a szocinak, senki sem szeret raktárra gyártani. Ellenségeket keresni magának a mindenhatók körében, kiesni a bizniszből. Holmi pedagógiai és didaktikai elvek miatt…

Még szerencse, hogy egyéves álma után lassan az MKP is felébredt, s rájött, az oktatásügyi tárca és a „nemzetiek“ megzabolázására játszó, ám tőlük nagyon sokban nem különböző miniszterelnök-helyettes hosszú hónapok óta hülyeségeket zeng, amikor azt állítja: a nyelvtörvény írja elő a kötelező államnyelvi formát. Az idézett törvényben – ahogy például az Új Szó napilap hónapokkal korábban már megírta – egy szóval sem szerepel, hogy a kisebbségi iskoláknak kiadott tankönyvekben szlovák nyelven kell feltüntetni a földrajzi elnevezéseket. Mint ahogy a többi, korábban a tárca által előcibált jogszabályban sem. A probléma csak azzal van, hogy azóta már az iskolában vannak a minisztériumi agyrém által ihletett tankönyvek, s félő, 2010-ig csak hasonló szellemben írt kötetek hagyják majd el a nyomdákat. Vagy ami még valószínűbb, győz a miniszterelnök-helyettes „kompromisszumos“, „európai“, „standard“ megoldása – melyet az utóbb időben mintha az ellenzéki pártok is átvettek volna –, s a helyzet annyiban változik majd Mikolajék hibridségéhez képest: ezek után a szlovák alak mögött zárójelbe biggyesztve ott lesz a magyar elnevezés is. Ami akárhogyan is nézzük, az elmúlt évekhez képest így is jó nagy visszalépést jelent majd.

Pappsanyik

2007-07-16T23:25:00.004+02:00

A média egyik sajátossága, hogy általában akkor borítja ki a bilit, ha már megtelik – csak a nagyon büdös végeredmény adható el igazán. Részben ez történt az Ifjú Szivek kapcsán is. Az ügy miatt kipattant pappsanyi-sztorinak viszont van egy másik, szomorúan specifikus felvidéki magyar vetülete is: a szakmai és erkölcsi igénytelenség, a „túl kevesen vagyunk”-szindróma, az „itt mindenki mindenkit ismer”- és a „soha sem lehet tudni, kire lesz még szükség”-életérzés.

P. S.-ről nem az Ifjú Szivek háza táján kitört botrány következtében derült ki, hogy tróger. Akik ismerték, tudták ezt már ‘89 előtt is, akik később futottak vele össze vagy hallottak róla, ezen oldaláról is megismerhették. Sokáig – egészen idáig – mégis megfelelt. Igaz, hogy vezetése alatt szakmailag sehová sem, legfeljebb visszafelé fejlődött a magyar adás, igaz, hogy emberileg és erkölcsileg sem azt nyújtotta, ami elvárható lenne egy ilyen fontos intézmény ennyire fontos posztján ülő embertől – mégis megfelelt. Az igénytelennek azért, mert szakmailag igénytelen volt, a számítónak azért, mert erkölcsileg is igénytelen volt, a trógernak azért, mert hasonlelkű emberre talált benne... a politikusnak meg (hogy beléjük is rúgjunk egy kicsit) egyszerűen azért, mert nem kérdeztetett rá kényelmetlen dolgokra. S tegyük őszintén hozzá: a médiában dolgozó embernek pedig azért, mert tudta, hogy erős figura, aki sokmindenkit ismer, s végtére sohasem lehet tudni, nem lesz-e majd szükség egyszer egy jó kis meleg rádiós flekkre. A többieknek meg? Azért, mert kis szlovákiai magyar kozösségünkben nem illik valakibe ilyen „apró” okok miatt belerontani.

Ami volt, megtörtént, most örüljünk annak, hogy ha későn is, de legalább egyszer végre borult a kakisedény. Vagy mégsem? Nem kellett volna hamarább belé rúgni? Nem kellett volna hamarább kérdőre vonni? Nem okozott volna úgy kevesebb társadalmi és erkölcsi kárt az itteni magyar társadalomnak? Miért kell(ett) megvárni, amíg túlcsordul(t) a pohár? (Most ennek speciel egy jól működő, szorgos munkával épített táncegyüttes issza meg a levét.)

S hadd menjek tovább: ő az utolsó pappsanyi?

Félek, hogy szűk kis társadalmunkban és annak még szűkebb „elitjében” találnánk még jópár hasonló, kisebb-nagyobb pappsanyit. Sőt, ilyen állapotok között még a normális emberből is előbb-utóbb előtörhet a pappsanyi, ha nem vigyáz magára...